A dolgozó nő

Mármint én... Holnaptól, közel három év (miután a várandós időmet is itthon töltöttem) után újra munkába fogok járni. Nem mondom, hogy nincs bennem félsz, hiszen régi munkakörömet betöltötték időközben és egy teljesen új feladatot kaptam. Új hely, új munka, új emberek... Szóval hiába dolgoztam már időtlen idők óta a nyomdában, ez most ismeretlen lesz. De mikor voltam bent megbeszélni a dolgokat, éreztem, hogy szeretettel várnak, ez pedig nagyon jól esett. Könnyebb lesz a munkám, hiszen a CTP-előkészítő részleg helyett - ahol bizony fizikai munkát is jócskán kellett végeznem, most egy íróasztal mögött, számítógéppel kell boldogulnom. Gábor pedig mamázni fog, addig, amíg nem kezd oviba járni... ami még egy év. Nem akartam bölcsibe hordani,  nálunk nincs is, Veszprémbe kellett volna járnunk, reggel a tömött buszokon, idegeskedve, délután meg haza fáradtan, szélben, esőben, hóban, fagyban... Így marad a mama-bölcsi, helyben. Balázst pedig szombaton költöztetjük Pécsre, ahol kollégiumban fog lakni. A képeket elnézve, rémálmaim a kollégiumokról tovaröppentek cirka egy pillanat alatt. Kétszer két ágyas, vizesblokkal és minikonyhával felszerelt apartmanokba fog beköltözni, ráadásul idén teljesen felújították, új épület, új bútorok. Nem tudok mit mondani, Szabi azt mondta Ő is leköltözik... főleg mikor elolvasta az értesítőt, amiben azt írták, hogy igyekeznek azonos neműeket összepárosítani, de nem garantálják... Egyből elkezdett álmodozni, hogy egy szőke, hosszú combú egyetemista lánnyal kerülhetne egy szobába. Bali csak vigyorgott, aztán bejelentette, sajnos már nem lehet jelentkezni a kollégiumba, különben is ilyen kitétel nem volt a jelentkezési lapon... Szkreppileg kicsit elmaradásban vagyok két hete nem cewéztem, pedig szuperebbnél-szuperebb kihívások voltak. De nem mondom, hogy nem ültem a gépnél, csak miután szeptember harmincadikán lejár a 100. CEWE-kihívásra kapott fotókönyv-kedvezményes kupon, így gőzerővel nekiláttam egy újabb fotókönyvnek. Amit nem biztos, hogy megmutatok, esetleg pár oldalt, oldalpárt belőle, mivel nagyon személyes lesz. A Gábor-várást foglalom fotókönyvbe, hiszen szalad az idő és a memória sajnos szelektál. Most még élénken él bennem az egész majdnemkilenchónap, de ki tudja, három-négy év múlva milyen fontos dolgokról feledkezem el, amit nem akarok... Nekem amúgy is egy csoda, ahogy Attila halála óta alakult az életem, a várandósság pedig olyan szép időszak volt, megérdemel egy fotókönyvet.