Meglettem...

bár lehet, hogy csak ideiglenesen. Szabadságon vagyok itthon az ünnepek alatt és végre volt időm szkreppelni. Hiányzott, no. Készült három oldal is, mutatom mindhármat:

Felhasználtam: papírrózsa, karika, papírok, cetli: Kimeric Kreations;

zsírkréta, fémhuzal: Ányi; keret: Karen; színes szalag, sárga virág: Chouk77;

gomb: Krisssz; szalag: Carola; sárga szalag: Ysk Designs;

sárga keret: Icka; varrás: Gunhild

A fotó Bándon készült, ahol közös tökfaragást szerveznek minden évben. Mindenki választhat egy tököt, kedve szerint megfaragja, majd a helyi kultúrház előtt kiállítják a díszes kompániát. Idén mi is átmentünk és Gábor élénk érdeklődése mellett faragtunk. Kettőt. Vittünk egyet itthonról is, amit megfaragva vissza is hoztunk. Az ott hagyott tökfejünknek jó mérges lett az arca, amit hazahoztunk, annak csillagszeme és mosolygós szája készült. Majdnem egy hónapig szorgalmasan gyújtogattuk benne a mécseseket esténként. Jó móka volt, megyünk jövőre is. Következő oldalam Gábor első találkozását örökíti meg Mikulással. Jobban mondva az előkészületeket... Tavaly lemaradt az ünnepségről, beteg lett, így nem mentünk. Idén is kapott személyre szóló meghívót, ki nem hagytuk volna. Bár a falu összes gyereke kabátban, sapkában ülte végig az ünnepséget, mivel a kultúrházként működő épületben sajnos hiányos a fűtés, momentán nincs, így nem igazán tudtuk eldönteni hol van hidegebb, kint vagy bent. Aztán megbeszéltük Szabival, ennek is meg van az előnye, legalább nem kell a kabátokra vigyázni :) Na mindegy a Mikulás egészen lenyűgözte kicsi fiamat, tágra nyílt szemmel bámulta, míg osztogatta a csomagokat. Kérdeztem Gábortól odamegy-e egyedül és nagyon bátran két lépés távolságra meg is közelítette, aztán kinyújtotta a kezét a csomagért, biztos, ami biztos, közelebb nem megyek, gondolta, nehogy valami bántódásom essen...

Felhasználtam: papírok: Kimeric Kreations; ragacs: Krisssz;

fenyőfa, hóember, hópihék: LDD; varrás: Michelle Colemann;

kicsi papírok: Horváth Veronika; masni: SahlinStudio; keret: Jenny;

glitter: Icka; csipke: Raspberry RD; csillag: Osli; pecsét: Fran

Az oldal egy LDD-QP liftelése.

 A harmadik oldal pedig annyira friss, hogy még meleg. Természetesen karácsonykor készült a fotó. Nagyon aranyos volt Gábor, szokás szerint. Bár a díszítők jól lebuktak... Korábban kelt a kisfiú, mint vártuk, így még javában ment az öltöztetés, mikor kidülöngélt a nappaliba. Mivel nem aludta ki magát, rosszkedvűen, persze. Mit ne mondjak, vágni lehetett a rémült csendet nálunk. De minden jó, ha a vége jó, tágra nyílt szemekkel csodálkozott rá a fára, Bali pedig frappánsan megoldotta a dolgot azzal, hogy az angyalkáknak sietniük kellett, azért kaptuk félkészen a fát. Már tavaly is meglepően gyengéd volt a díszekhez, finoman hintáztatta őket, simogatta a tüskéket. Ez idén is így volt, annyi különbséggel, hogy a kis sámliját odacipelte a fa mellé, leült és onnan gyönyörködött a karácsonyfában, a következő megjegyzésekkel, milyen pompás fa, milyen csodálatos fa... Persze olvadoztunk, rendesen. Annyira lenyűgözte, hogy ha nem kap semmilyen ajándékot, akkor sem történt volna tragédia. De persze a meglepetések gondosan elrejtve már várták kicsi gazdájukat. Bevallom őszintén nem csinálunk nagy faxnit az ajándékokból, nem kap toronyórát sem lánc nélkül, sem lánccal, amúgy is rengeteg játéka van. Noddyt kapott, egy reptér kíséretében, öltöztethető macikat és persze az elmaradhatatlan könyveket. Jelenleg Boribon és Annipanni nálunk a favorit.

Felhasználtam: papírok, ezüst kacs, mézeskalács: Kimeric Kreations;

pepita szalag, papírtépés: Gunhild; masni, fehér poppy: Fanette;

szalag: Noshay; fehér dombor: Horváth Veronika;

maszk, pecsét, felhős firka: Fran;

varrás: Rucola Design; kék virág: Laurence Designs

A végén egy kis vicces dolog, gyerekszáj, mindjárt kettő is. Üldögélnek a gerlék a villanydróton előttünk. Gábor kinéz az ablakon és azt mondja, beszélgetnek. Apja kérdezi, miről beszélgetnek? A kisfiú válasza: - Almát kéne enni. Pár nap múlva gerlék megint üldögélnek, majd elrepülnek. Gábor megjegyzi: - Boltba mentek. Kérdés tőlünk: miért mentek boltba? Rögtön jön a válasz: - Almát venni.

Fiúk az életemből

Időm továbbra is semmi... de jelenleg jól megérdemelt szabadságomat töltöm itthon - hihihi: járólapozzuk a lépcsőházat, jobban írva járólapoztatjuk és nemannyira hihihi ma leadtuk egy bontóban matuzsálemi kort megél(r)t autónkat. Élt 26 évet... Kicsit nem, ellenben nagyon bőgtem, a vasazásból élő és éppen sorban álló emberek pedig bámultak, nadehülyeegyhisztérika... Mindegy, majd túl leszek rajta. Első autóm volt, sokat szolgált bennünket, de hiába vigyáztunk rá, cipeltük orvoshoz és kozmetikushoz már nem érte meg tovább költeni rá. Szóval a fiúk: jelentem nagyobbik nagyon jól érzi magát Pécsen. Végül szakított barátnőjével, azaz barátnője szakított vele, (már túl van rajta, szerencsére) így koleszba költözött. Vadiúj kollégiumba, 2 ágyas szobába, minikonyhával és külön vizesblokkal felszerelt 2 szobás apartmanba. Nincs is messze az egyetem, lecuccolta a biciklijét, így most azzal jár. És jól boldogul egyedül, mitől is tartottam? Bár a hétvégéim mosással-vasalással-főzéssel telnek, hogy mire vasárnap kora délután indul vissza minden meglegyen, de nem bánom, mivel így hazajön és láthatom. Hiányzik, no. Túl van első zh-ján, persze hibátlanul sikerült, ezen már nem is csodálkozom. Az a szerencséje, hogy apukájára ütött eszileg :) bár a szorgalmát örökölhette volna tőlem. De ne legyünk telhetetlenek. Kisebbik fiacskám pedig jól elvan a mamabölcsiben. Nem sír utánam reggelente, addig integet, amíg lát. Én pedig jóanyához illően hol ugrálok, hol leguggolok az utcánkban, hogy jól lásson a lomboktól. És persze lelkesen integetek. Kaptam egy karórát Szabitól, mivel az egy dolgozónőnek nagyon fontos kellék. Gábor viszont irigykedik, hogy anyának milyen szép ójája van és Gábónak is kell. Tegnap délután a játékai közül kiszedett egy ébresztőórát, akkora kb. mint egy kávéscsésze, igazi, de már nem jó, felemelte a karját, a másik kezével pedig tartotta a csuklóján és esküszöm húsz percen keresztül roppant komoly ábrázattal sétált fel és alá a lakásban, azt hajtogatva: Gábónak is van szép ójája, nagyon szép, tik-tak. Ezért úgy döntöttem beruházok egy játékórába (290 Ft). Ma, miután végeztünk a bontóban (a város hozzánk közel eső széle), elrohantuk egy játékboltba (város közepe) vettünk egy műanyag játékórát. Mire hazaértünk Gábor már felkelt. Felcsatoltam a kezére, hát ilyen ronda órának ennyire örülni. Azt hiszem ez a boldogság: a gyerekeimet boldognak látni... A végére pedig egy újabb gyerekszáj: üldögélünk egymás mellett a kanapén vasárnap délután, Gábor megrángatja a nadrágomat és így szól: - Milyen pompás gatya! - mert ugye az ember lányának a fia 26 hónaposan csak úgy lazán használja a pompás szót, ráadásul a helyén és helyesen...

A köd és a szürke szamár

esete van velem. Olyan jól eltűntem, tudniillik. Mint említettem volt, szeptember elsejétől én is a dolgozó nők életét élem újra. Aminek tulajdonképpen örülök, hiszen sokáig úgy volt, nem tudok visszamenni a munkahelyemre, állást pedig ugyebár nem könnyű találni, egy kicsi gyerekkel pláne nem. És ha még hozzáteszem, hogy szerencsémre, vagy szerencsétlenségemre eddig egyetlen munkahelyem volt, tehát még jóindulattal sem tarthatom magam rutinos álláskeresőnek, hááát... A régi helyemre nem vettek vissza, viszont OV-nak köszönhetően három kolléganő is elmehet 40 év munkaviszony után nyugdíjba, így egyikőjük helyett leszek én. Most tanulókorszakomat élem újra, hiszen hiába töltöttem életem jóval több, mint felét a nyomdában, ez a része teljesen ismeretlen számomra. Számlázás, ajánlat-adás, tehát tiszta adminisztráció. A számok világa nem az én világom, sajnos, így bruttó, nettó, jól el tudok veszni. De nem adom ám magam könnyen, így fogcsikorgatva csakazértis megtanulom! A nyomdai része, a kalkuláció az már könnyebben megy, hiszen nyomdaagyam van, így látom magam előtt a munkafolyamatokat. És majd ez után jön az értékesítés... na az újra kemény dió lesz számomra. Úgyhogy ha valaki nyomdát keres valamilyen kiadványa számára :) gondoljon rám, és keressen engem. A héten most ülök először itthon a gép előtt. Sajnos szkreppelni sem volt időm-erőm. A meglepetés-fotókönyvem is félben, de azt mindenképpen szeretném még a hónap vége előtt befejezni. A cewén is olyan régen jártam már, bele is szakad a szívem, hiányoznak a lányok, na, blogokat pedig húúú, be sem merem vallani mikor vendégeskedtem utoljára. Abban bízom, hogy majd lassan-lassan belerázódom és lesz időm újra kicsit több. Mert nálam ez a legfőbb probléma, képtelen vagyok normálisan beosztani az időmet, hogy mindenre elegendő jusson: család, háztartás, munka, szórakozás. Bár megfordult a fejemben, hogy nem bennem van a hiba, hanem egész egyszerűen kevés az a 24 óra. Este 20,30-ra már olyan fáradt vagyok mint egy bányaló, és még akkor vár a mosogatás, rendrakás. Nosztalgiával gondolok a pár hónappal ezelőtti időszakra, amikor vígan és lazán üldögéltem hajnalig a számítógépnél, ha megszállt az ihlet. Na mindegy, remélem azért télen lesz kicsit több lehetőségem az alkotásra... Addig is:

Sajnos a hozzávalókat egész egyszerűen képtelen vagyok felsorolni :(

A Balaton

Szégyen és gyalázat, itt lakunk 30 km-re ettől a csodától és idén voltunk először strandolni Gáborral. Mentségemre szolgáljon, tavaly még icipicinek találtam Őkelmét, nem nagyon akartam pancsolni vinni. Inkább itthon, az udvaron, a biztonságos medencéjében töltöttük a forró nyári napokat. Most nyáron viszont úgy gondoltam, lemegyünk és pancsolunk. Aztán nem úgy alakult a nyár... Mindig volt valami egyéb elfoglaltság, munka ami miatt húztuk-halasztottuk. Festettünk anyukáméknál, nálunk, rohangáltunk járólapért, pincét pakoltunk, festettünk, szóval elröppent a nyár, mint egy pillangó, és mi azon kaptunk magunkat, idén sem jártunk a Balatonon. Aztán múlt hét csütörtökön még lustálkodtunk reggel, Gábor pedig hordta a játékokat hozzánk, amikor szinte egyszerre kimondtuk a varázsszót: menjünk strandolni. Kipattantunk, gyors reggeli, aztán indulás is... ami azért csoda nálam, mert egy veszprémi bemenetelhez órákat készülődök: pelenka, csereruha, tea, játék, stb... És már azon kaptam magam, hogy a kocsiban ülünk és Csopak felé haladunk... Azt hiszem a strandon Gábor volt a legboldogabb gyerek, komolyan ilyet még nem láttam... Félelem nélkül rohant a vízbe, végig vigyorgott, kente az iszapot, lapátozott, sikítozott... Öröm volt nézni. És mi néztük is és boldogan vigyorogtunk, építettük a homokvárat és közben arról beszélgettünk, hogy lehetnénk gyakrabban is spontánabbak, ami persze elég nehéz, a túlszervezett, mindent bebiztosító természetemmel...

A dolgozó nő

Mármint én... Holnaptól, közel három év (miután a várandós időmet is itthon töltöttem) után újra munkába fogok járni. Nem mondom, hogy nincs bennem félsz, hiszen régi munkakörömet betöltötték időközben és egy teljesen új feladatot kaptam. Új hely, új munka, új emberek... Szóval hiába dolgoztam már időtlen idők óta a nyomdában, ez most ismeretlen lesz. De mikor voltam bent megbeszélni a dolgokat, éreztem, hogy szeretettel várnak, ez pedig nagyon jól esett. Könnyebb lesz a munkám, hiszen a CTP-előkészítő részleg helyett - ahol bizony fizikai munkát is jócskán kellett végeznem, most egy íróasztal mögött, számítógéppel kell boldogulnom. Gábor pedig mamázni fog, addig, amíg nem kezd oviba járni... ami még egy év. Nem akartam bölcsibe hordani,  nálunk nincs is, Veszprémbe kellett volna járnunk, reggel a tömött buszokon, idegeskedve, délután meg haza fáradtan, szélben, esőben, hóban, fagyban... Így marad a mama-bölcsi, helyben. Balázst pedig szombaton költöztetjük Pécsre, ahol kollégiumban fog lakni. A képeket elnézve, rémálmaim a kollégiumokról tovaröppentek cirka egy pillanat alatt. Kétszer két ágyas, vizesblokkal és minikonyhával felszerelt apartmanokba fog beköltözni, ráadásul idén teljesen felújították, új épület, új bútorok. Nem tudok mit mondani, Szabi azt mondta Ő is leköltözik... főleg mikor elolvasta az értesítőt, amiben azt írták, hogy igyekeznek azonos neműeket összepárosítani, de nem garantálják... Egyből elkezdett álmodozni, hogy egy szőke, hosszú combú egyetemista lánnyal kerülhetne egy szobába. Bali csak vigyorgott, aztán bejelentette, sajnos már nem lehet jelentkezni a kollégiumba, különben is ilyen kitétel nem volt a jelentkezési lapon... Szkreppileg kicsit elmaradásban vagyok két hete nem cewéztem, pedig szuperebbnél-szuperebb kihívások voltak. De nem mondom, hogy nem ültem a gépnél, csak miután szeptember harmincadikán lejár a 100. CEWE-kihívásra kapott fotókönyv-kedvezményes kupon, így gőzerővel nekiláttam egy újabb fotókönyvnek. Amit nem biztos, hogy megmutatok, esetleg pár oldalt, oldalpárt belőle, mivel nagyon személyes lesz. A Gábor-várást foglalom fotókönyvbe, hiszen szalad az idő és a memória sajnos szelektál. Most még élénken él bennem az egész majdnemkilenchónap, de ki tudja, három-négy év múlva milyen fontos dolgokról feledkezem el, amit nem akarok... Nekem amúgy is egy csoda, ahogy Attila halála óta alakult az életem, a várandósság pedig olyan szép időszak volt, megérdemel egy fotókönyvet. 

Az élet jó

névvel nyertem egy készletet a DST-n. Még mondja valaki, hogy nincsenek véletlenek, sorsszerűség meg hasonló eleveelrendelések :) Köszönöm Mr Random! (Vajon Fortuna hol csavargott?) Mutatom:

Thank you Kokon Scrap-Art, Petra!

Timeless

Új oldalam az OsDesign szépséges minikéjéből készült, ami a Digidesign Resort Megakészletének egy része. Orsi része is gyönyörű, öröm volt vele alkotni.

Úgy gondoltam a szépséges készlethez pedig szépséges fotó dukál. Így kölcsönkértem nagyfiamtól egy, a szerelméről készült felvételt.

A fotó és így az oldal pedig búcsú is egyben. Valamitől, amit pontosan nem tudok megfogalmazni, de sajogva fáj és szívemösszeszorító... Történtek számomra annyira megmagyarázhatatlan dolgok kicsi családomban, ami felébresztett naivságomból és rá kellett döbbennem, hogy a világ kőkeményen a pénzről szól. Nem részletezem, nem ide való, meg úgyis lecsendesül majd minden, bár az, hogy minden a régi lesz... hát nem tudom. Annyi biztos, hogy jó darabig nem fog oldal készülni sem Balázsról sem a szerelméről. Majd ha a vihar elcsendesül a lelkemben...