Időm továbbra is semmi... de jelenleg jól megérdemelt szabadságomat töltöm itthon - hihihi: járólapozzuk a lépcsőházat, jobban írva járólapoztatjuk és nemannyira hihihi ma leadtuk egy bontóban matuzsálemi kort megél(r)t autónkat. Élt 26 évet... Kicsit nem, ellenben nagyon bőgtem, a vasazásból élő és éppen sorban álló emberek pedig bámultak, nadehülyeegyhisztérika... Mindegy, majd túl leszek rajta. Első autóm volt, sokat szolgált bennünket, de hiába vigyáztunk rá, cipeltük orvoshoz és kozmetikushoz már nem érte meg tovább költeni rá. Szóval a fiúk: jelentem nagyobbik nagyon jól érzi magát Pécsen. Végül szakított barátnőjével, azaz barátnője szakított vele, (már túl van rajta, szerencsére) így koleszba költözött. Vadiúj kollégiumba, 2 ágyas szobába, minikonyhával és külön vizesblokkal felszerelt 2 szobás apartmanba. Nincs is messze az egyetem, lecuccolta a biciklijét, így most azzal jár. És jól boldogul egyedül, mitől is tartottam? Bár a hétvégéim mosással-vasalással-főzéssel telnek, hogy mire vasárnap kora délután indul vissza minden meglegyen, de nem bánom, mivel így hazajön és láthatom. Hiányzik, no. Túl van első zh-ján, persze hibátlanul sikerült, ezen már nem is csodálkozom. Az a szerencséje, hogy apukájára ütött eszileg :) bár a szorgalmát örökölhette volna tőlem. De ne legyünk telhetetlenek. Kisebbik fiacskám pedig jól elvan a mamabölcsiben. Nem sír utánam reggelente, addig integet, amíg lát. Én pedig jóanyához illően hol ugrálok, hol leguggolok az utcánkban, hogy jól lásson a lomboktól. És persze lelkesen integetek. Kaptam egy karórát Szabitól, mivel az egy dolgozónőnek nagyon fontos kellék. Gábor viszont irigykedik, hogy anyának milyen szép ójája van és Gábónak is kell. Tegnap délután a játékai közül kiszedett egy ébresztőórát, akkora kb. mint egy kávéscsésze, igazi, de már nem jó, felemelte a karját, a másik kezével pedig tartotta a csuklóján és esküszöm húsz percen keresztül roppant komoly ábrázattal sétált fel és alá a lakásban, azt hajtogatva: Gábónak is van szép ójája, nagyon szép, tik-tak. Ezért úgy döntöttem beruházok egy játékórába (290 Ft). Ma, miután végeztünk a bontóban (a város hozzánk közel eső széle), elrohantuk egy játékboltba (város közepe) vettünk egy műanyag játékórát. Mire hazaértünk Gábor már felkelt. Felcsatoltam a kezére, hát ilyen ronda órának ennyire örülni. Azt hiszem ez a boldogság: a gyerekeimet boldognak látni... A végére pedig egy újabb gyerekszáj: üldögélünk egymás mellett a kanapén vasárnap délután, Gábor megrángatja a nadrágomat és így szól: - Milyen pompás gatya! - mert ugye az ember lányának a fia 26 hónaposan csak úgy lazán használja a pompás szót, ráadásul a helyén és helyesen...
