2011. június 28., kedd

OKC

Sokszor mondtam már biztos, egycétés vagyok. Jobban mondva jelenleg háromnegyedes... Orsi legutóbbi játékára majdnemkészlett az oldalam, persze nem hagyom magam és be fogom fejezni, csakazértis! De OKC-ra szívesen jelentkezem mindig, ha időm (ez nem nagyon) vagy kedvem (ez annál inkább) engedi. Így akadtam rá Noalou új készletére, amiből rögvest két oldal is született. Bevallom már egy hete be kellett volna mutatnom, de ami késik, nem múlik (állandóan ezzel jövök), így inkább később, mint soha, most mutatom. Ha tetszik a készlet itt megtalálod!


És itt a készletből készült két oldalam. Most mindegyik Balázsról-Balázzsal készült.


Ennek az oldalnak az apropóját az adta, hogy 12 aktív év után Balázsom elköszönt a veszprémi Csermák Antal zeneiskolától. Mint minden búcsú, ez is szomorú volt kicsit. Hiszen olyan volt számára a zeneiskola, mint egy második otthon. És a zenetanárok... Csodálatos, elhivatott tanár volt mindahány...


Második oldalam kicsit pakolós lett. De nem tudok teljesen kibújni a bőrömből, így az elrendezés szinte teljesen olyan, mint a múltkori pakolós cewe-kihíváson. Van még mit tanulnom, úgy hiszem.

2011. június 20., hétfő

Unicum

Annyira besűrűsödtek a napjaim, mint a csuda. És erről az állapotról mindig az a kép jut eszembe, ahogy az Unicum-reklám-embert lassan elnyelik a habok. Mint engem is... De nem panaszkodom... Majd szeptembertől. Annyi minden dolgom van, soha nem fogok a végére érni. De ha jó az idő sajnálom Gábort a lakásban tartani, inkább megyünk le az udvarra, a játszóra, vagy csak sétálni. Kaptam egy biciklit (most váltottam be a szülinapi forintjaimat -> mindenkitől ezt kértem, mert akkumulátoros fűnyíró ollót szerettem volna, de inkább biciklit vettem mégis) ezt örökbe, egy gyerekülést pedig kölcsönbe, így már biciklizni is tudunk. Eléggé aggódom, ezért úgy döntöttem fogok Gábornak venni egy biciklis sisakot. (Balázzsal sokkal-sokkal lazább voltam.) Gábor persze nem aggódik egyáltalán, lelkesen integet és kiabál mindenkinek a csomagtartómról. Szíjja, szíjja (fordítás: szia) Nagyon élvezi, néha megsimogatja a derekam és kedvesen biztat: nyanya, nyanya, anya (a nyanya is anya, csak nem mindig sikerül ny nélkül elkezdeni, de nem haragszom, végül is nem áll távol az igazságtól). Látszik azért milyen régen bicikliztem, állóképesség: 0. Azért remélem lesz ez még jobb is :) Múlt héten viszont kultúrprogramon vettünk részt a márkói Tipegő-klub tagjaival. Egyik anyukánk a veszprémi Petőfi Színházban dolgozik, így védőnéninkkel karöltve a nyári szünet előtti utolsó klubnap alkalmából látogatást tehettünk a kulisszák mögött. Szerintem elég jól sikerült ez a rendhagyó szerda délelőtt, Tipegőink azonnal birtokba is vették a színpadot, ami azért nem csuda, hiszen szeptember óta gyakoroltak (sokat énekelünk, mondókázunk velük). Jó volt és ha épp nem a gyerekünk után rohangáltunk - ez elég ritka volt - azért hallgathattuk végtelen türelmes idegenvezetőnket is. Gábor a díszlet-raktárból hozott egy színházfiát (a vásárfia után szabadon -> nyelvművelő Puzsi) egy csavart, amivel az összes utunkba kerülő ajtót megpróbálta kinyitni. (Mi lesz ebből a gyerekből?) Szombaton pedig varrni voltam. Bizony, én. A márkói foltvarró-klub, a MárkóFolt Varrókör asszonyai és kisasszonyai csatlakoztak egy világméretű kezdeményezéshez: "Varrjunk a szabadban!" Ezen a napon kiköltöznek a foltvarrók a szabadba varrni, így népszerűsítik a kézimunkát. Szerencsére jó idő volt, így tényleg a szabadban öltögettünk, miután megnéztük a rögtönzött kiállítást. Gabi nénitől kaptam egy "aranyfejű varrótűt" (örökbe) és megvarrtam életem első jojóját. Sajnos nem tudom megmutatni, mert a közös kép része lett, fényképezőgép pedig természetesen itthon felejtődött, mivel jó szokásomhoz híven rohantam, de elmesélem hogyan készült. Egy kör alakú anyagot (narancssárga) kellett kicsit behajtani és elkezdeni fércelni. Miután körbeértem, meghúztam a szálat, köszi Lívia a segítséget, (kicsit féltem, hogy elszakad, miután a csomót is körülbelül negyed óráig kötöttem, de nem történt tragédia) ezáltal összehúzódott az anyag. A húzás közepére egy nagyon szép ekrü-színű gyöngyöt választottam és már készen is voltam. Vihettem a közös képre életem első munkáját. (Zárójelben jegyzem meg, szerintem a hagyományos alkotók is tudnák használni, mivel úgy néz ki mint egy virág. Gabi néni azt mondta az interneten írjuk be, hogy jojó és rengeteg találatot kapunk. Még babát is lehet különböző méretű jojóból varrni!) Aztán ha lúd akkor legyen már kövér. És varrtam egy kitűzőt is. Ugyanolyan narancssárga anyagból. A közepe sötétebb narancs anyagból készült, egy gombot húztam be vele. Hat szirma lett és gyönyörű. Holnap lefényképezem és megmutatom. A végén még kiderül, hogy nem is vagyok annyira ügyetlen... A legszebb pedig az egészben, hogy hordani is fogom! Azért oldal is készült ám, mutatom:

Felhasználtam: Summer Escape Part B
Collaboration kit by Digidesign Resort OsDesign 
(Orsi része ebből a kollabból)

Balázsom és szerelme, Noémi a "Felhők között". Noémi két hete itt volt nálunk pár napot, így volt idejük kirándulni: Márkóról elgyalogoltak a Veszprém melletti Csatárra. Ez egy (nekem már hegy-kategória) domb, hétvégi házakkal, szőlőkkel, és egy csomó állandó lakóval. Gyönyörű hely és CSEND. Aki kiköltözik ide, annak már nem kell nomád életmódot folytatnia, mert áram pár éve van, a vizet pedig ügyesen megoldják. A veszprémi vízmű visz ki óriási, nemtudomhányliteres tartályokban ivóvizet és azt lehet megvásárolni. (Van olyan ház, hogyha megnyitják a csapot folyik a hideg-meleg víz...) Szóval ide gyalogoltak be, mert a hegy, khmmm domb tetején van egy kilátó, ahová szintén felmásztak. Természetesen a kutyával együtt. Ott készült ez a fotó is. (A kutya lemaradt róla :) )

2011. június 16., csütörtök

Három napja

újra dolgozó nő lettem. Csak még szabadságon vagyok. Egész nyáron, hurrá-hurrá! És mint a kisiskolások én is izgatottan várom a szeptember elsejét, amikor ténylegesen elkezdődik számomra a munka. De addig még előttem a nyár, a kert, a strand és a szkrepp! A múltmúltheti cewére számítógép hiánya miatt (Balázsom szerelme nálunk volt és Ő készült a szóbelijére) nem készült oldal, a múlthetire pedig azért nem, mert gyávakutya vagyok... és nekem 30 perc csak arra elegendő, hogy átnézzem mit fogok használni a készletből, kitaláljam milyen fotóval, és a Gimp megnyitása után mindent felpakoljak, majd le és elkezdjek gondolkodni azon, hogyan tovább... bár lehet, hogy ez is több már mint fél óra :) Szóval kimaradt, de az ehetit nem hagyom ám ki és ma 17,30-kor fényképezni fogok, a többit itt olvashatod. De addig is, mutatom a legfrissebb oldalam, ami Rainbow Kata Moments to Remember készletéből készült, amit volt szerencsém megnyerni és most végre elővenni is. Köszönöm Kata itt is, most is! A fotón pedig ki más, mint Gábor, ahogy elmélyülten legózik. Bizony-bizony, eljutottunk ide is - milyen hamar - a kis rombolóból nagy építész lett.


2011. június 15., szerda

Június negyedike

Június negyedikén szinte az egész országban megemlékeztek a trianoni békeszerződés aláírásáról. Nem akarok most történelmi okoskodásba kezdeni, mennyire volt igazságos, mennyire nem, ez a szerződés. Nem az én dolgom, nálam okosabbak is vitatkoznak ezeken a dolgokon azóta is. Az, hogy mégis megemlítem, annak az az oka, hogy itt nálunk is volt egy nagyon szép megemlékezés, amin Balázs is szerepelt. Egy prózát olvasott fel, szívbemarkolóan...


A nap, amelyen Magyarország „keresztre feszíttetett”
(Részletek Padányi Viktor, a neves magyar történész visszaemlékezéseiből)

De akkor már a legtöbb nemzet miniszterei aláírták a Békeszerződést, s nem lehetett bírni azt a blokádot, amelyet az utódállamok Magyarországra kényszerítettek. A kenyér, amelyet kaptunk, ízetlen volt, mert só nem volt benne; a falvakban a házak ezrei hónapokon át sötétek maradtak, mert nem volt petróleum, hogy lámpát gyújthassanak; a ruha, amelyet viseltünk, papírrostból készült, mert nem volt szövet, és azok, akiknek az élete olyan gyógyszertől függött, amely csak külföldről volt beszerezhető, meghaltak. Ezért tehát Magyarország arra kényszerült, hogy aláírja a Békeszerződést.
Hosszú töprengés után, amely a lelki agónia és megrendülés drámáját jellemezte, a kormány Bernard Ágoston népjóléti minisztert és Drasche-Lázár Alfréd volt nagykövetet nevezte ki, hogy elvégezzék a baljós cselekedetet. Május végén elutaztak Párizsba, hogy megtegyék az utat, amely sokak véleménye szerint Krisztus kálváriájához hasonlított. A Békeszerződés aláírását 1920. június 4-én, délelőtt 10 órára tűzték ki.
Ezen a június 4-i napon Magyarországon minden katonai alakulatot riadókészültségbe helyeztek, minden nemzeti gárdaegységet szolgálatra hívtak be, és a városokban a rendőrséget megkettőzték.
Ezekben a napokban rádió még nem volt használatos, de Budapest állandó telefonkapcsolatot tarthatott Párizzsal. Már reggel nagy tömegek gyűltek össze a legnagyobb napilapok szerkesztőségei előtt, hogy minél hamarabb megtudják a legfrissebb híreket, amelyeket időnként kifüggesztettek a kirakatokba. Valami különös nyugtalanság járta be Budapest utcáit már hajnaltól kezdve; a járókelők arcán belső szenvedés, fáradtság és gyakran üresség tükröződött, akár egy halottasházban a gyászolók arcán. Még a szokásos utcai zajok is tompábbak voltak.
Tíz óra után egy-két perccel megérkezett a végső megerősítés; a Békeszerződés aláírása megtörtént, ahogyan ezt a telefonvonalak tudtul adták. Ekkor megkondultak a templomi harangok, először Budapesten, majd pedig – a hír villámgyors terjedése nyomán – minden városban és faluban, a lesújtott országon végig. Két órán át, egészen délig, egyfolytában zúgtak a harangok, mintha azt mondanák: a magyarok temetik múltjukat – és jövőjüket.
Budapest perceken belül gyászba öltözött. Gyászlobogók lengtek minden zászlórúdon. Temetéseken szokásos gyászleplek takarták az ablakokat. Az utcák is gyászt öltöttek, amint feketébe öltözött férfiak, asszonyok és gyermekek ezrei haladtak lassan, arcukat könnyek borították, olykor felcsukló zokogás hallatszott. Öklök emelkedtek az ég felé, kétségbeesésből fakadó szitkok és átkok kíséretében. Az Oktogon tér egyik sarkában egy rokkant katona letépte zubbonyát, könyökben levágott csonka karjára mutatva kiáltotta: Ezért?
Az utcán idegenek ölelték át egymást gyászukban; kisebb csoportok gyűltek össze, hogy vigasztalják azokat, akik csak ültek egy padon és sírtak tehetetlenül; és a templomi harangok zúgását túlharsogta a kiáltás: „Különkiadás!” „Különkiadás!”. – Ezernyi újságárus tódult az utcákra a napi hírek gyászkeretes különkiadásával. Az emberek mohó kíváncsisággal olvasták azt, amit már tudtak, lelküket tehetetlen felháborodás rázta. A szerkesztőségi cikkeket hangosan olvasták fel a hirtelen csoportokba verődött hallgatóknak. A Nemzeti Múzeum előtt összegyűlt tömeg énekelni kezdte a Himhuszt, s egyre csak zúgtak és zúgtak a harangok.
A templomok hamar megteltek a gyászolókkal, akik lelkük mélyén csak Istenbe kapaszkodhattak. A papok szószékeken imádkoztak a teljesíthetetlenért, és hogy vigasztalást nyújtsanak azoknak, akik számára már nem volt vigasztalás.
Vidéken is ez volt a helyzet. Gyász és kétségbeesés uralkodott mindenütt, de néhány kisebb verekedésen kívül rendzavarás nem történt; a törvényt és a rendet fenntartották. Minden biztonsági intézkedés hathatósnak bizonyult, alkohol kiszolgálása tilos volt. A templomi harangok pedig két órán át, egészen délig, minden városban és faluban zúgtak, csak zúgtak könyörtelenül.
Abban az időben, amikor ezek az események történtek, tizennégy éves voltam, a IV. gimnáziumba jártam. Ezen a napon osztályunknak növénytanórája kezdődött volna, s tanárunk, Kovách Demjén magas alakja megjelent az ajtóban, pontosan úgy, mint máskor. Odament lassan a katedrához, aláírta az osztálykönyvet, de ahelyett, hogy számon kérte volna a házi feladatot, ahogyan tenni szokta, egész testével előrehajolt, fejét lecsüggesztette valami egészen hosszú percig… és akkor a harangok zúgni kezdtek. Kovách Demjén kiegyenesedett, odament a kis szertárhoz, ahol a térképek voltak, levette a térképet, amelyen ez a felírás volt: A Magyar Szentkorona Országainak Politikai Térképe, s egyetlen szó nélkül a falra akasztotta. Ezután megállt a térkép előtt, egy kicsit oldalt, hogy ne takarja el előlünk, és ahogyan rámeredt, mindig szigorú arckifejezése meglágyult, kimondhatatlan gyöngédség jelentkezett rajta, amilyent korábban soha nem láttunk nála. Halotti csendben néztük a térképet és az előtte álló alakot, ezt a gyászoló cisztercita szerzetest, amint fejét mind lejjebb és lejjebb hajtotta, egészen a mellére. És ahogyan a harangok zúgása behatolt hozzánk, Kovách a mély csendben inkább saját magának, s senki másnak közülünk, ezt mondta:
Consummatum est! (Elvégeztetett!)
Ötvennégyen voltunk ebben az osztályban, ötvennégy tizennégyéves magyar fiú. A keresztre feszített Krisztus utolsó szavai után valamennyien a padra hajtottuk fejünket és sírva fakadtunk.
Odakint a harangok még mindig zúgtak. Magyarország keresztre feszíttetésének napja, 1920. június 4-e volt.
Péntek…



És akkor még nem elég ez a szöveg, a szervező-rendező kitalálta, hogy amikor a szövegben az van, hogy a harangok elkezdtek zúgni, a mi kis falunk furcsa-rekedt hangú harangja - természetesen lejátszóról - elkezdett zúgni és zúgott egészen addig, míg Balázs mondta a szöveget...

2011. június 11., szombat

Meska

A jószeműek már biztos észrevették (remélem :) ) a MESKA-emblémát a blogom jobb szélén. Igen, boltot nyitottam. Jobban mondva boltocskát... Még csak három könyvecském van a polcomon, kíváncsi vagyok a fogadtatásra. A könyvek teljes egészében kézi munkával készültek, cérnaffűzöttek, és keménytáblát kaptak, különböző vászonborítással. Tervezem még más színű vásznakkal is a borítókat. Sőt... itt a blogomon azt is megsúgom, hogy motoszkál a fejemben egy esküvői emlékkönyv készítése is. De az egyenlőre terv, bár szépen körvonalazódik. Ja és még annyit, hogy a három könyvecskéből kettő fűzése teljes egészében az én kezemet dicséri, ami ugye nálam nagyon-nagy szó... Nagyon érdekelt a dolog amikor Hanna emlékkönyvét fűzte Szabi, figyeltem, Ő magyarázott és szépen megtanultam, megpróbáltam. Esténként, mint a fonóban régen, üldögéltünk az ebédlőasztalnál és könyveket fűztünk, beszélgettünk...

Orsi játék - két oldal

A múltkori titkos oldalam annyira titkosítottam, hogy csak most fogom megmutatni... Ez az az oldal, ami úgy készült, hogy Orsi igen szigorúan :) megadta, minek hova kell kerülnie. A blogján már megmutatta mennyi szebbnél-szebb oldal született és a kötöttségek ellenére mindegyik milyen más mégis. Íme az enyém:


A fotók egy séta alkalmával készültek Gáborról, akit teljesen elgondolkodtatott az a tény, hogy ez a fa bizony vízszintesen "áll" és nem úgy ahogy Ő eddig megszokta. Azért kíváncsi lettem volna, pontosan mi játszódik le a buksijában... És bevallom őszintén, annyira régen készült ez az oldalam, hogy a hozzávalókat már nem tudom leírni - pirul. (A cetlit pedig amire jegyzeteltem nem találom - megint pirul.)
Következő oldalam már a mostani játékra készült. Ez egy receptes kihívás. (Orsitól jött ez a megfogalmazás, nagyon tetszik.) És azért receptes, mert a kapott hozzávalóknak kell az oldalon lenni és csakis azoknak és csakis úgy. A hozzávalók pedig: 1 virágmintás papír, 1 sima papír, 2 fotó, varrás, valami csillámos dolog, 2 szalag vagy papírcsík és alpha. A téma pedig legyen a nyári vakáció. Mutatom az oldalam (minden Orsitól):


2011. június 6., hétfő

Khmmm...

mivel ez egy elhanyagolt blog, de ami késik nem múlik, így ha véletlenül még nem értesültél volna Kedves Olvasóm: Orsi új játékot hirdetett a blogján. Egy nagyon-nagyon érdekes játékot. Oldalt most nem mutathatok, hogy miért, az kiderül a bejegyzésem végére...
A feltétel: szigorúan a megadott instrukciók alapján alkoss!
1. Keress három fotót, mindhárom ugyanazon témáról legyen fotózva egy időben. Az egyik fényképen legyen közelebb a téma és a fotó is legyen nagyobb. Ezt a nagyobbat a bal felső sarokba rakjad, a két kisebbet a jobb alsóba úgy, hogy kicsit fedje egymást.
2. Háttered sima, egyszerű papír legyen.
3. Két különböző mintás papírból vágj ki ugyanakkora darabokat, mint a nagy fotó és helyezd alá, kicsit elforgatva őket. Másik két darabot is vágj, ezek lapos, hosszú téglalapok legyenek és rakd őket a kis képek alá, úgy, hogy a bal oldalon kilógjon alóluk.
4. Legalább négy különböző elemet használva készíts csokrot a nagy kép bal alsó sarkába és az oldalad jobb alsó sarkába a kis képek alá.
5. Tegyél két kis gombot a nagy kép jobb felső sarkába és a két kis kép találkozási pontjaihoz.
6. A címet a nagy kép jobb alsó sarkába helyezd el és legalább két szóból álljon.
7. A háttérpapíron az üres helyre írj valamit a fotókról, legalább két mondatot vagy egy verset, idézetet másolj ide.
8. És végül ne felejts el árnyékolni, ha szükséges.
Ugye nem is olyan nehéz? :)

Elmaradások...

Hűtlen lány vagyok... szegény, elhanyagolt blogom. De azért néha-néha benézek és írogatok is kicsit. Most pótolom elmaradásaim, szám szerint kettőt. Itt az első:


Orsi minijéből készült, ami egy collab része: My Favourite pair of jeans. És azt megsúgom, remélem nem kapok ki miatta, a kék virágot Orsi saját kezével horgolta vagy kötötte. (Ennyit értek hozzá...)


A fotón pedig Balázsom és szerelme, Noémi látható az iskolai bolondballagáson. Nem nehéz kitalálni, tehenészlánynak és tehenészfiúnak öltözött az egész évfolyam... meg pár betyár is volt, de csak a hazafiasság miatt. Jól szórakoztak, egy igazi zenekar zenélt az iskola féltve őrzött díszudvarában, ahová még egy lovat is bevitt a társaság. Igaz póniló volt, de mégiscsak ló. Amúgy lovacska egész jól bírta-tűrte a felhajtást...
Második oldalam pedig másik fiacskámról készült, egy kihívásra. (Tényleg meg is kell néznem mi lett az eredmény...) Egy nagyon aranyos kis készletet kellett letölteni és abból alkotni. Mutatom is a készletet:


És itt az oldalam:



Szokás szerint annyit bénáztam-kínlódtam az árnyékolással, mint a csuda... Lassan ez lesz a mumusom. A múltkor például lámpával világítottam össze-vissza, hogy lássam minek milyen az árnyéka. De néztem már az udvaron is az "árnyékolást". Tiszta árnyékfüggő lettem...