2010. augusztus 3., kedd

CEWE-kihívás

A CEWE-n szép sorban haladunk a kihívásos kihívásokkal. Most épp ElinNori-é van soron. Ő azt találta ki anno, hogy fekete-fehér-és egy szín felhasználásával készít oldalt. Mivel új barátom, Mr Random a héten Őt választotta, így mindenki alkothat a két kötelező szín, és egy választott, bármilyen lehet felhasználásával. Jó kis kihívás, nekem főleg technikailag. Valamikor a télen volt hasonló, akkor szépen kimaradtam belőle, mert még nem tudtam megoldani, hogy a fényképen is a választott, plusz szín jelenjen meg csak, a többi fekete-fehér legyen. Ám most - Ányi GIMP-es leírásának köszönhetően: köszönöm Ányi, itt is - megpróbáltam és tradammm sikerült:


A képen természetesen Gábor látható, most július 25-én, az első születésnapja reggelén. Ez az első fotó Róla egyévesként. Kissé még kótyagos, és nem nagyon érti anyukája miért villantgat oly bőszen a szemébe, ahelyett, hogy a reggeliért szaladna... Plusz színnek a kéket választottam, a cumi miatt. Kék lett még a papír, a kapocs és egy nagyon kicsit a szívecskék is, bár azok már inkább feketébe (szürkébe) hajlanak. Akinek nagyon jó a szeme, az még láthatja a noteszlap alján a rajzon is a kettő kék virágot és a pillangót. Egyik kedvenc idézetem olvasható a rajzos noteszlapon:
"Egy homokszemben lásd meg a világot,
egy vadvirágban a fénylő eget,
egy órában az örökkévalóságot,
és tartsd a tenyeredben a végtelent."
                                 (William Blake)
Mit mást lehet még kívánni egy egyévesnek? Ez a kérdés pedig a kisebbik cetlin szerepel. És azt hiszem a válasz rá az, hogy semmi mást nagyon.
Felhasználtam: papír: Rainbow; szív: SamanthaScraps; noteszlap: Brenda-mascari; varrás: Michelle Colemann; kapocs: Kolibri

1 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszett és imádom Gábor gyönyörű nagy, kerek szemét még ilyen álmosan is:-))

    VálaszTörlés