2010. augusztus 11., szerda

Jupiééééé

ebben a pillanatban (19:12) már 13 (tizenhárom) oldal van a CEWE galériájában, a liftelős kihíváson. Annyira tetszik mindegyik. Icka oldala nagyon megmozgatta a fantáziáját mindenkinek. Kisnyul oldala például kisfia csillagjegyéről szól, Jumáé egy megvalósult álomról, Altalena egy ismerős családról alkotott, Shel kisfiáról készített egy finom kis oldalt. Evus családja vadasparki látogatását örökítette meg, - Ő amúgy most liftelt először - Klári pedig édesapja nem akármilyen születésnapi meglepetését. Timbop egy varázslatos oldalon körhintázni vitt bennünket, Evadraga magyaros motívumokkal díszített, vidám oldalával pedig a Mezőgazdasági Múzeumba látogathattunk el. Klauanna jóvoltából megismerkedhettünk Negróval, a családjukba befogadott kóbor kutyussal, aki már jó helyen van. Titty pedig egy nyári emlékét örökítette meg, ahogy pocakosan nyaralt a Balatonon. És mivel már a baba is velük volt, így az Ő fotója is az oldalra került. Krysty pedig a fogacskákról alkotott. Rózsaszín-fehér oldalán (innen gondolom kislány) kislányának az első csontfogát örökítette meg. Moani Balatonszárszói nyaralásukról készített egy nagyon szép oldalt, Fahéjasalma pedig egy nagyon szép kommentben amit a fiának írt vallott arról az érzésről amit minden édesanya érez. Őszintén megmondom imádom mindegyiket. És köszönöm mindenkinek - előre is - a csodálatos oldalakat! Mivel még csak szerda van, remélem továbbra is jönnek az oldalak. Én meg majd jól beszámolok. És igen menjetek a CEWE-re gyönyörködni! Én meg rohanok fürdetni a kisfiam!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése