Elkezdődött

Bizony, bizony. Elindultunk. Nem mondom, hogy nincs görcs a gyomromban. Az a legnagyobb bánatom, nem érzem úgy, hogy partnerek lennénk az iskolával. Nem állítom, hogy ez csak az iskola és a tanító nénik hibája lenne, benne vagyunk mi is természetesen. Előfordul, hogy nem történik meg a nagy egymásra találás iskola és otthon között. Nálunk sajnos - egy év után elmondhatom - ez a helyzet. Pedig úgy gondolom mindkét fél teszi a dolgát becsületesen, és mindenkinek fontos Gábor boldogulása. És valahogy mégsem. Sokat gondolkodtam az elmúlt tanév folyamán, vajon mit lehetne tenni a párbeszéd megindítása érdekében. De semmi sem jutott igazán az eszembe. Szeretném ha kölcsönösen tudnánk nyitni egymás felé, de mindig úgy érzem alárendeltként kezelnek, nem partnerként. És akkor beindul a dacosságom és már nem tudok kedvesaranyoscsicsergőanyuka lenni. A kioktatás nem tesz jót nekem. Az iskola egy éve tud Gábor létezéséről, én azért pár évnyi előnyben vagyok és mindenki, bárki, akárki, tanító néni elhiheti, nálamnál jobban senki sem ismeri őt. Talán apukája még.
Aggódom, mert tavaly elindítottunk egy eljárást a Gábor számár előírt gyógypedagógiai asszisztensért. Az eredménye pedig az lett, hogy szeptember elsején már tárt karokkal várta kisfiút V. az asszisztens. Örültünk, vége lesz az átkozott ceruzaevésnek, mivel lesz valaki aki szemmel tartja, segít neki ha kell, stb. Ám úgy látszik Szabi jóslata, miszerint Gáboron fognak "bosszút állni", beigazolódott. Pedig bíztam benne, hogy nem, hiszen intelligensek és kedvesek a tanító nénik. Emberismeretből megint kaptam egy óriási egyest. Ami vicces is lehetne, csak az a baj, hogy Gábor szenved. Nagyon. Tudniillik második tanítási napon (hétfőn) melléültettek egy kislányt, akit nem bír elviselni. Olyan szinten, hogy jelenleg nem akar iskolába menni, azt kérdezgeti mikor lesz az őszi szünet. Egy olyan gyerek, aki tavaly azon mérgelődött, hogy minek vannak szünetek, hiszen akkor zárva van az iskola. Bizony. Azért óriási változás ez... Ja és a két gyereknek helyet kellett cserélnie, így V. már a kislányt segíti aki mindig lemarad. ??? Tehát jelenleg az a helyzet, hogy szereztünk asszisztenst egy kislány mellé. Tökjófej szülők vagyunk. Még nem tudom mit fogunk tenni, mert lépni muszáj lesz. Kedd reggel tanító néni mosolyogva közölte velem, R. mellé is kell ülnie valakinek. ÁÁÁÁ. Bízom benne azért jót tett a lelkének ez a lépés, és így legalább ő elégedett, bár elég szomorú, ha egy gyerek kétségbeesése okoz számára örömet.
Kezdem érteni miért dönt sok szülő az otthon tanítás mellett. Csak az a gond, hogy Gábornak kellenek a szociális interakciók. Nagyon. Ezért számunkra a magántanulóság nem járható út.
Féltem a gyerekem. Utálom az iskolát.

Csillapítanám a szomjamat..

A címben található megjegyzés három nappal ezelőtt, vacsora után hangzott el Gábor szájából. Egy csomót echolál, vagyis visszhangzik, de olyan jól tudja, hogy nem tűnik fel az embereknek. Ezzel a mondattal is találkozott valahol és este fél nyolckor úgy gondolta - teljesen helyesen - alkalmazza a hallottat. Amúgy jól telnek a mindennapjaink. Vagyis nem mindig jól. Van amikor jól, van amikor kevésbé jól. De a 'hogyan továbbokra' mindig megtaláljuk a válaszokat. Hol előbb, hol később.

Kisfiú szeptembertől iskolás lett. Sokkal jobban vette-veszi az akadályokat, mint reméltük. Gyógypedagógiai asszisztens nincs mellette, sőt pedagógiai asszisztens sem. Egyedül boldogul. Úgy-ahogy. A gyerekek szeretik, szófogadó, így a tanító nénik is szeretik. Azt, hogy milyen őrült kontroll alatt tartja magát reggeltől délutánig csak mi tudjuk. Meg persze ő. Annyira elfárad szegény ettől a megfeszített figyelemtől, mire hazajön az iskolából szinte zombi. Szerencsére házi feladat jellemzően nem marad. És szigorúan nem gyakorlunk, csak hétvégén. Akkor sem visszük túlzásba, nem akarom elvenni a kedvét a tanulás örömétől. Nem akarom, hogy 'jajmármegintgyakorolnikell' legyen. A tanító nénik fogadó órán nem tudtak beszámolni nagyobb gondokról, inkább dicsérték. Egy baj van vele, mondták, nem olvas gyorsan. A tanító nénik szerint. Könyörgöm, elsős. Szerintünk szépen olvas. És a gyógypedagógus fejlesztője szerint is szépen olvas. Ami pedig nagyon fontos, érti is, amit elolvas. Bólogattam, persze, persze majd gyakorlunk itthon. De nem nagyon akarom nyúzni. Erre tegnapelőtt délután hazajött egy könyvvel és a fejlesztés után - későn - olvasta. Elég fáradt volt, ezért tele hibával, még az egyszerű szavakban is hibázott. Apja kijavította, erre összedőlt a világ. Ami azért félelmetes, mert ha összedől a világ, akkor bántani szokta magát. Szerencsére nem jutott el odáig. Most akkor mi legyen? Gyakorlás itthon szétesett gyerekkel, aki képtelen figyelni és javítás után elveszíti az önkontrollját, ezzel szétcsapja az esti családi idillt? Vagy nemgyakorlás itthon, viszont akkor - mivel nem tud még füllenteni sem - simán eljut az iskolába a híre, hogy ma sem, ma sem, ma sem, ma sem, és pénteken sem gyakoroltam otthon olvasást. Hát, valószínűleg az utóbbi várható, ismerve a hozzáállásunkat (ami erősen gyerek-központú, de nem szégyelljük).

Voltunk világnapon idén is. Persze 5 perc után hangos volt a koncert, sok az ember. Szokásunkhoz híven félrevonultunk, aztán még félrébb, végül az udvaron kötöttünk ki. Kis madárcsicsergés, zöld fű: kisfiú szenzorai rendbe jöttek, mehettünk vissza. De távolabb a történésektől, ami nem okoz már gondot, sok más mellett ezt is el tudtuk engedni. A lufis felvonulás után kapott egy fagylaltot (csodálatosan langyos idő volt, még este is). Akkor készítettem róla telefonnal egy fotót. Ha ránézek, benne van minden, amit az autizmusról gondolok: a fiam kék lufikkal (idén három kellett), háttal a világnak, elégedetten nyalogatva a csokoládé fagylaltot, halad felfelé a lépcsőn.

Összességében boldog család vagyunk, hullámvölgyekkel. De ez minden családnál így van. Egy csomó vicces helyzet van Gábor miatt, amin napokig tudunk derülni, a nem annyira vicceseket pedig megoldjuk, vagy megoldást keresünk. Nincs is más hátra, mint előre.

Hátradőltem a fotelban

és hanyatt estem... Miért van az, hogy amikor már úgy érzem hurráhurrá minden simán, flottul megy és békésen megöregedhetek, akkor történik valami (de tényleg mindig) és gondolkodhatok, agyalhatok a megoldáson?

Gábor hangos. Ezt eddig is tudtuk, és szépen elviseltük és pisszegtünk és szájeléujj, csendesebben, halkabban. Ja és persze amikor ébren van, akkor egyfolytában beszél (bár a múltkor álmában is). De a helyzet mostanában nem túl rózsás. Már az óvodában is szóltak. Elviselhetetlenül hangos és mivel ő hangos, gondolom generálja a többi gyereket is, és így mindenki hangos. A végén az óvónénik is hangosak lesznek, ha túl akarják beszélni a csoportot. (A múltkor az egyik dadusnéni mesélte, hogy délutánra ment dolgozni és már az utcán hallotta, hogy Gábor meggyógyult.) Szóval elég zajos az óvoda. Ezért szóltak nekünk. Most kétségbeesetten keressük Gáboron a hangerőszabályzót. Egyenlőre nem találjuk.
És nem tudom, emiatt-e, vagy sem, de kezdik a gyerekek "nemszeretni". Ami aggasztó a jövőre nézve. Még az olyan gyerekek sem akarják, akiket a barátjának tart. (Nem fogadják el a rajzait, nem akarják, hogy elmenjen hozzájuk, stb.) Mondjuk nincsenek sokan... Összesen kettő. Szóval nem jött be amit mondtak nekünk az okosok, hogy oviban nem lesz vele gond, a gyerekek szépen eljátszanak vele, szeretni fogják.. majd alsó tagozatban. Előbb érnek ezek a gyerekek, mint ahogy a szakirodalom fejlődik? Vagymi? Ilyenkor mindig összetörik a szívem. Autista gyerek anyukája, összetört szívvel. Most jó, hogy Gábor nem tud olvasni, hozná a celluxot, ragasztani - mindent szó szerint ért. A cellux meg jó mindenre. De ha már az oviban ez van, mi lesz az iskolában? Nincs valakinek egy jósgömbje, vagy hogy hívják...
De hogy ne csak panaszkodjak és siránkozzak, mutatok egy oldalt. Minden Kimeric Kreationtól van, kivéve a sárga tulipán, az Ickáé.

És igen beírattuk Gábort az iskolába. Szeptembertől elsős lesz. Húdeelszaladtazidő. Már kaptunk egy csomó jó gondolatot, tanácsot. Az ugye alap, hogy augusztusban a tanító néninek muszáj lesz velünk megismerkedni. Jobban mondva Gáborral. Ez mindenkinek a jól felfogott érdeke. Fejlesztőtől kaptuk a tanácsot, augusztus végén pár órát áldozzon ránk az idejéből a tanító néni, később ez jól fog jönni mindkettejüknek. De mivel még nem tudom ki lesz a szerencsés, akihez kerül, így még nem tudtam vele megbeszélni ezt. Vigyorogtam kicsit: ha a négyszemközti találkozások után szeptemberben bejön tanítani, akkor elhivatott pedagógus, tényleg. Bár a négyszemközti helyzetekben nagyon klasszul "működik", inkább csoportban elveszett.
És a végére egy kis szösszenet. Egyesületünknek sikerült kiadni a "Csillagbusz" című mesekönyvet. Dr. Stefanik Krisztina írta és Bartos Erika illusztrálta. A könyv szuper. Egyik este kérte Gábor olvassam azt mesének. Másnap reggel az óvodába és munkába indulás kapkodásában, öltözés közben megkérdezte: - Én autista vagyok? Szemem kerek lett, az órámra néztem, ma is el fogok késni, mivel ezt nem hagyhatom annyiban. Aztán rájöttem mit aggódom, bonyolítom máris túl a dolgokat... Egyszerű kérdés, egyszerű válasz: - Igen. Következő kérdés: - És aspengen (sic) szindrómám is van? (Gondolat: Mi jöhet még?) - Igen Gábor az is. Gábor: - Jó, akkor felveszem a cipőmet. Ennyi. Bár két hétig mindenkinek elmondta, hogy neki autizmusa és asperger-szindrómája (már ki tudja mondani) van. Láthatólag büszke magára... Angyalom. Szóval miután ez is elrendeződött, fejlesztő tornán a gyógypedagógusnak: - Réka, képzeld nekem autizmusom van. Kisfiú: - Nekem meg vesetágulatom. Gábor: - De nekem meg asperger-szindrómám is van. Kisfiú: - Nekem meg begörcsölt a lábam. Erre Gábor sem tudott már mit felmutatni. A lábgörcs egyszerűen mindent visz... Kicsit sem estem le a székről a nevetéstől... Tisztára mint egy nyugdíjas-buszon.

Hurrá (?) nyaralunk!

A tavalyi jól sikerült főpróba (Pécs három nap hármasban, kiegészülve Balival és barátnőjével) és előadás (Esztergom 5 nap heten) után úgy gondoltuk idén is megpróbáljuk, és elutazunk "kirándulni". Cákon (Kőszeg melletti falucska) sikerült szállást találnunk az utolsó utáni pillanatban. A szállás OK. Kedves házinéni Marcsi, tisztaság, füves udvar. Egy probléma van, sok a macska. Nagyon. Bár az most kiderült számunkra, hogy Gábor nem lesz állatvédő. Eddig azt hittem aránylag jól elviseli őket, itt kiderült a kutyáktól sikítófrászt kap, a macskák meg egyértelműen nem érdeklik. A cáki műemlék pincesor (ami gyönyörű) megtekintése után elmentünk játszóterezni, kölyökkutya ugrabugrál, hát pánikszerűen menekült előbb az én védelmem alá (úgy, hogy felmászott rajtam, mint egy majmocska, csak sikítozva), kicsit később szintén sikítva és kapkodva a lábait, pedig az apja nyakába. Hát a kutyusos játék nem jött be. A macskák meg olyanok, mint a kerti virág, vagy kavics, csak hevernek. Bár ezt legalább teljesen kiszámíthatóan művelik, nem okozva meglepetést Gábornak, aki szereti a kiszámítható dolgokat és egyáltalán nem szereti a meglepetéseket.

Öleljünk fát lányok! Sárvár, a vár melletti parkban, talán mocsári ciprusok...

Reménybeli borosgazda Cákon :)

Akkorhátnyaralunk. A nyaralás (Gábor szerint kirándulás) nem könnyű, jobban elfáradok estére, mint otthon. Nekem aggódás minden rendben legyen. Gábornak új helyzet, amihez nem igazán tud alkalmazkodni, elfárad, túlpörög. Jogos a kérdés mi a csudának vállaljuk mégis? Mert minden aggódás, elfáradás ellenére jó. Jó együtt lenni, jó a húgomékkal lenni, jó új helyeket megismerni és bármilyen furcsa ez Gábornak is jó. Az, hogy nehezebben alkalmazkodik mint egy normál fejlődésű kisgyerek nem jó, de hosszú távon mégis az, mert ha új helyzetekbe kerül, tanulhat általa. Az nem jó, hogy megnéznek bennünket - "neveletlen gyerek, majd én jól megnevelném két taslival" - nem jó, de lassan eljutunk oda, hogy már a vállunkat sem vonogatjuk, ha ilyennel találkozunk. Ilyen és kész. És jó utána hónapokig idézgetni a történéseket, amikre jobban emlékszik, mint mi.

Végül, hogy mindenki tanuljon valami történelmet:

"Gábor: Apa, tudod miért van a törököknek görbe kardjuk?

Apa: Nem tudom, miért?

Gábor: Apa, azért van a törököknek görbe kardjuk, hogy kanyarban is tudjanak harcolni."

A masnis gyerekem

Hát igen. Jó régen szaladtam be ide, magamhoz. Dehátugye Gábor meg dolgozom. És miután kiderült Gábor autizmusa szülőcsoportba kezdtünk járni, hogy a többi szülő segítsen újjáépíteni az összedőlt életünket. (Most már kb. a 103. emeletnél tartunk :) olyan jól halad az építkezés.) A szülőcsoportból egyesület lett, ami fantasztikus eredményeket ér(t) el szűkebb hazánkban. Április másodikán volt az autizmus világnapja. Lehet szeretni, lehet nem szeretni ezt a napot, az autista gyerekeket nevelő szülőknek, vagy autizmusban érintett felnőtteknek az év minden napja az autizmus világnapja. Arra viszont jó, hogy mivel a figyelem ezen a napon fokozottabban fordul az autizmus felé, beszéljünk róla. Egyesületünk - aminek nem régóta alelnöke lettem, bibi -> bár lehet, hogy nem is bibi, mert olyan, mint a szülői munkaközösség óvodában, iskolában: sok munka, kevés köszönet :) - beszél is. Nagyon sok programunk van ilyenkor, így nálunk a világnap, az inkább egy hét. Volt mise az autizmussal élőkért. Aztán kéksüti a Mackó cukrászdában. A kék süti árusításának felét egyesületünk kapja meg. Hétfőn folytattuk egy kiállítás megnyitásával. A kiállításon a mi gyerekeink rajzai szerepelnek. Jobban mondva a lapok egyik felén a mi gyerekeink rajzai, a lapok másik felén pedig felkért híres emberek alkotásai. A teljesség igénye nélkül, elfogadta felkérésünket Farkas Bertalan, Bartos Erika, Vereckei Ákos, Polgár Judit, Cseh László, Levente Péter, Kovács Koko István, Benedek Tibor, Eszenyi Enikő, az MKB-MVM Veszprém kézilabda csapata, Gyurta Dániel, Hegyi Barbara, Döbrentey Ildikó, Gryllus Vilmos, Presser Gábor, helyi művészek és persze az autizmus nagyköveteként Kulka János. A veszprémi városházán kerültek kiállításra a művek, a kiállítást pedig Porga Gyula polgármester úr nyitotta meg. Kedden szünet volt, aztán szerdán belecsaptunk a lecsóba, jobban mondva nem mi, hanem egy szintén nagyon illusztris társaság. Orosz Zoltán és barátai tartottak egyesületünknek jótékonysági koncertet, aminek a teljes bevételét mi kaptuk meg. Hű meg ha, bizony. Majdnem teltházas koncert volt a Petőfi Színházban. Mi pedig vörösre tapsoltuk a tenyerünket. Csütörtök volt másodika, igazából a NAP. Hát nap az nem volt, helyette szélvihar, eső, így a programok elmaradtak. A kéklufis felvonulás viszont nem. Hoztam egy képet, onnan, mutatom.

Gábor boldog a lufijaival, éppen. Írtunk levelet, elküldtük a lufinkkal, remélem lesz visszajelzés. A veszprémi sétálóutcán vonultunk és a Városházáig mentünk. A viharos időjárás miatt belül(!) világították meg nekünk a hivatalt. Ezért köszönet itt is Veszprém Megyei Jogú Városnak, polgármester úrnak és a világítást kezelő technikai stábnak. (Adtam egy két mondatos interjút és csak kétszer őztem (sic). Szoknom kell még a szereplést, hasznos tanácsokat elfogadok, ez ügyben. Péntekre maradt egy színvonalas előadás. Dr. Stefanik Krisztina és Oravecz Lizanka - Fekete Gy. Viktor tartott élvezetes, színvonalas előadást, Tévhitek az autizmusról címmel. Itt is sokan voltak érdeklődők, aminek nagyon örültünk. Oravecz Lizanka és Fekete Gy. Viktor asperger-szindrómás fiatalok, olyan fantasztikus előadást tartottak, hogy le a kalappal. Dr. Stefanik Krisztina pedig... Hát a doktornőről nem tudok máshogy szólni csak a mélységes tisztelet és elismerés hangján. Még akkor is ha ez egy blog és nem hallatszik. Ő mondta zárásként az a mondatot, amitől kijött a könnyem, mert én soha nem tudtam megfogalmazni ezt így (el is loptam címnek). Bár, mint bevallotta ő is idézte egy érintett kislány anyukájától. Szóval: minden gyermek ajándék, de az autista gyermeken masni is van. Én annyival egészíteném ki, hogy talán minden fogyatékkal élő gyermeken van egy masni. Hát ennyi. Megpróbálok gyakrabban jönni, mert írni jó, blogolni jó, szkreppelni jó.

Boldogok vagyunk

Gábornak is vannak apró papírdarabkái és imádja a vízcsobogást hallgatni. Szeretem ezt a filmet.

Húhúhú

Hát igen. Aki évente kétszer ír a blogjába, az így jár. Térképpel is nehezen talál ide. Talán be kellett volna üzemelni a GPS-t... a következő kereszteződésnél fordulj balra - mondom balra, balra, balra... Na mindegy. Itt vagyok, kicsit írok, aztán megyek főznimosnitakarítani. Elég friss élmény, tegnap, tegnapelőtt Fogódzó képzésen voltam. Ez Gáborral kapcsolatos, és tényleg fogódzót adott. Bár Vele kapcsolatban rendben vagyunk. Úgy érzem MI rendben vagyunk és vannak olyanok körülöttünk, akiknek ezt még mindig nehéz feldolgozni, vagy legalább elfogadni. Ha nem beszélünk róla, akkor ez a probléma nincs. Vagy megoldódik, megszűnik. Imádom, amikor a hátam mögött megbeszélik, hogy nincs ennek a gyereknek semmi baja... ami - mármint a beszélgetés - előbb-utóbb így-úgy-amúgy a tudomásomra jut és akkor mérges leszek, majd tanácstalan, majd kiábrándult. JÓL kezeljük Gábort és az autizmusát. És nem vagyok hajlandó A-betűs szónak hívni (Harry Potter) az AUTIZMUSát.

Kezdésnek RZS és KI levetítettek nekünk egy filmet: Mária útja a címe. Spanyol apuka meséli el, hogy mit hozott az életükbe az, hogy kiderült a fia autista. Eszméletlen jó kis film, mindenkinek kötelezővé tenném, napi háromszor a megnézését, aki nem úgy áll hozzánk ahogy kéne. És ez valós probléma nálunk, van olyan voltbarátunk, aki miután megmondtuk neki, mi van Gáborral felénk sem néz. Így azt sem tudtuk tisztázni, hogy nem leprás, így nem fertőző. Tudom vannak egyéb módok: sms, facebook, de egyik módon sem akarom ezt előhozni. És főképpen nem akarok magyarázkodni. Mivel nincs miről. És az is igaz, ha ennyi, akkor ilyen barát volt. De mégis. Ennyire béna emberismerő nem lehetek már, ennyi idősen. Aztán de.

Na mindegy, ez volt a bevezető morgolódás. A kezdeti sokk után magunkhoz tértünk. Szülőcsoportba járunk, havonta: rengeteget segít. Internetet bújjuk: ez is. Mi azt az álláspontot képviseljük, hogy az autizmus nem betegség, hanem állapot, így nem lehet gyógyítani. Segíteni lehet, sőt kell is. Ezért most fejlesztésekre járunk Gáborral. Van olyan fejlesztés, hogy csapatban (4 hasonló korú kisgyerek) szocializációt tanulnak (ez nálunk nagy gond, tavaly az ovi első évét tökmagányosan végiglézengte, csak az óvónénikkel volt hajlandó játszani, beszélni), képzőművészeti terápia (szuperjó, még én is élvezném): zenét, mesét, verset hallgatnak és közben alkotnak: festenek, rajzolnak, gyurmáznak. Aztán van nekünk egy Kati nénink, aki egyénileg foglalkozik Kicsivel. Gábor szeret hozzá menni. Mondjuk az első alkalom után azt mondta, hogy Gáborral nincs semmi gond, elsietett diagnózis, stb. A sokadik alkalom után már nem mondta.

És mivel ez egy szkreppes blog lenne, nem autista, így beszámolok arról, hogy szkreppelek ám. Csak nem annyit, amennyit szeretnék. Most még inkább időzavarban vagyok, mint régebben. De azért készülnek oldalak, fotókönyv lesz belőlük. Egy már készen van, egy oldalpárt megmutatok belőle. Kismamás lesz, mivel amikor Gábort vártam, még nem tudtam szkreppelni (azt sem tudtam eszik-iszik-mossák-e) most viszont már igen, az élmény még friss, így megörökítettem utólag. Aztán készül majd még egy, oldalak már vannak hozzá, de még korántsem teljes. Írtam vázlatot, nagyon jó. És sokat segített Krisssz, a hogy készít fotókönyvet cikkel.

Sajnos a hozzávalókról se halványlila, se sötétlila fogalmam nincs. Bocsánat. Mindenesetre köszönöm mindenkinek, akitől valamit is használtam. És próbálok többször jönni. Mondjuk úgy évente háromszor...

Tilosban járok...

Tudniillik dolgozom, jobban mondva dolgoznom kéne. Szerencsére munkahelyemen senki sem tudja, hogy blogolok, így a lebukás veszélye sem túl nagy. Annyi, annyi minden történt velünk az utóbbi időben, elmondani is sok, hát még leírni. Bár a 10 ujjam szalad a billentyűkön, mint a csuda, köszönhetően annak, hogy iskolába járok megint (hurrá-hurrá) és sokat gépelek emiatt. Ha nagy leszek jogi asszisztens leszek. Az első félévem már a zsebemben és jó úton haladok, hogy a második is meglegyen. Amúgy mindketten, Szabi is és én is új munkahelyen dolgozunk már. Még a nyáron történt, hogy nyomdánk tulajdonosa (jobban mondva a nyomda tulajdonosa) bejelentette, hogy eladta a céget a legnagyobb konkurensünknek. Pár dolgozót átvesznek, de a többségnek útilapu. Nem volt öröm. Még most sem az. Pedig elmondhatom, hogy - ismerve a hazai viszonyokat - még szerencsésnek is mondhatjuk magunkat. Szabi is dolgozik már, én pedig január 31-én kiszédelegtem a nyomdából, február elsején pedig már az új munkahelyemen kezdtem. Az új tulajok sokszor felajánlották, mehetünk Vácra dolgozni mindketten, sokat gondolkodtunk is, mi legyen; de nem vagyunk bevállalósok és Gáborral sem tehetjük meg, hogy a hónunk alá csapjuk, mint egy plüssnyuszit és nekiindulunk a nagyvilágnak. Mert ha nem találjuk meg a helyünket, akkor mi lesz? Jövünk vele vissza? Ez még egy normálisan funkcionáló kicsinek sem lenne vidám, Ő viszont speciális eset. Így maradtunk itthon. Azért néha eljátszunk a gondolattal, mi lenne, ha... hiszen a nyomda mindkettőnk számára örök szerelem marad. (Jelenleg egyikőnk sem nyomdában dolgozik.) Gáborral most voltunk Pesten egy több napos kivizsgáláson. Megmondom őszintén rettentő volt számunkra, lelkileg nagyon megviselt bennünket. Szerencsére hármunk közül Gábor elég klasszul viselte a megpróbáltatásokat, bár azért napjában többször volt kiborulása. Megijed a hangos zajoktól, kiabálástól, sikítozástól. A délelőtt tartott vizsgálatokon pedig volt ezekből elég. Több gyereket vizsgáltak egyszerre, mindegyik érintett persze. Ki kevésbé, ki jobban. És persze egy szülő mindig roppant elfogult a gyerekével kapcsolatban, de most elfogulatlanul is azt mondhatom Gáborunk még a kevésbé érintettek közé tartozik. Nem agresszív, nem bánt sem másokat sem saját magát, ha valami bánat éri a kis szívét, vagy megijed valamitől-valakitől akkor nagyon kis óvatosan, finoman elkezd sírni és ha hallgatóságra talál, közli is miért bánatos. Érthetően beszél, az pedig, hogy visszhangzik dolgokat, jelenleg még inkább aranyos, mint zavaró. Imádni való és persze imádjuk is. Azért a szkreppelést sem hanyagolom, elkészült egy fotókönyvem, már "csak" fel kéne töltenem, hogy kézbe is vehessem. De bevallom várok egy jó kis akcióra... Mert már majdnem kész a következő is. És nem állok le, elkezdek majd egy mégkövetkezőt (sic). És csak azért nem mutatok egyetlen egy oldalt sem itt és most, mert annyi mindent használtam fel az oldalakhoz és persze halvány lilám sincs kitől, így pedig nincs képem mutogatni a műveim. De az a lényeg, hogy újra oda tudok ülni és kicsit alkotgatni. Hát ennyi...

Az összedőlt világ

Összedőlt a jól felépített és átgondolt világom. És az a baj, hogy nemcsak az enyém, hanem Szabié is. Sőt, közvetve mindenkié össze fog dőlni, aki közel áll hozzánk és szeret bennünket. Idén tavasszal kértem segítséget a nevelési tanácsadóban, mert Gábornak sok olyan apró dolga volt, ami nem tetszett. Igazából már hat hónapos korától voltak olyan kis jelek, ami aggodalomra adtak okot, de márciusra jutottam el oda, hogy tényleg baj lehet. Nem baj van, mert nem vagyok szakember, hanem baj lehet. Azt reméltem, hogy három találkozás után azt mondják nekünk, hogy érzékeny kisfiú, mi pedig túlféltjük. De nem, jártunk minden héten egy alkalommal, egy órára. Aztán jött a nyári szünet és most szeptemberben megint mentünk. Kiderült, Budapestre kell utaznunk a végső diagnózisért. Asperger-szindróma. Az autizmus egyik formája. Felváltva tartjuk egymásban a lelket Szabival, jelenleg. Nem tudjuk mi előtt állunk még, csak sejtjük. Félünk, szomorúak és elkeseredettek vagyunk, de muszáj újjáépíteni a világunkat. Nem törhetünk össze teljesen, hiszen Gábornak elsősorban ránk van szüksége. Ma olvastuk egy autistákkal foglalkozó blogon: "Tájékozódj, olvass, kezd el megismerni ezt az új világot. Nincs még egy ilyen gyermek, mint a Tiéd..." És ez így is van. Ezért elkezdtük az építkezést, erős, szilárd alapokkal...

Húhúhú

olyan régen voltam itt nálam, hogy csak néztem, mint a szólásban említett fiatal korú tehén, ha átfestik a kaput... Még barátkoznom kell meg szoknom meg ilyesmik ezt az újdonást felületet. Most is csak pici látogatásra fussa, mert aztán futok az oviba. Mert bizony-bizony elrepült az idő, úgy, mint a csuda és pici Gáboromból nagy ovis lett. Múlt héten már szokott, a héten folytatódik, és remélhetőleg jövő héten be is fejeződik és utána igazi óvódás lesz a fiatalemberből. Jelenleg nagyon élvezi, tegnap már ebédet is kapott, amit jóízűen be is lapátolt. (Persze jutott belőle a pólójára is, biztos, ami biztos, lássák otthon: adtak enni...) Ha a mosdóban vannak és valaki közel megy a törölközőjéhez arra rákiabál, hogy az az ő leje és csak neki szabad törölni a kezét benne. Vicces, ahogy a kerek 99 centijével kiabál a nagycsoportosokra, azok meg elnézően mosolyognak: na egyszer ne legyen itt az anyukád-apukád, majd kiderül ki az úr az oviban... Azért remélem nem páholják el nagyon :) Voltak félelmeim nem is kevesen, de eddig mintaszerűen "szokik". A nagyot szombaton hurcibáljuk vissza az egyetemre, jobban mondva a kollégiumba, már nagyon várja. Azt hiszem a kicsi eléggé fárasztó volt neki a nyáron. Ezt onnan gondolom, hogy körülbelül 16x jelentette ki, míg itthon volt, hogy nem lesz gyereke, az már biztos. Tegnap este is valamit nagyon magyarázott neki Gábor, erre Bali bejelentette, te nekem ne magyarázz, még a derekamig sem érsz... És ez így is van. Úgy tervezzük mind a négyen lemegyünk Pécsre, összekötjük a kellemest a hasznossal és a költöztetéssel együtt kirándulunk is. Készültek oldalak azért, nem teljesen maradt el a szkrepp, de mivel egy fotókönyv alakult belőle, így most nem mutatok egyet sem. Persze nem tudtam-tudok annyit alkotgatni, mint amennyit szeretnék, így is állandóan furdal a lelkiismeretem, hogy nem vagyok annyit a kicsivel, mint amennyit szeretnék, este pedig amikor már alszik nagyon ritkán van még annyi erőm, hogy leüljek a géphez. De majd igyekszem... és próbálok cewézni is kicsit. Az pedig azt jelenti, hogy lesz oldal is, mutatni való.

Rohammunka

Körszakállas nagyobbik kisfiam eltávozott Pécsre. Ennek a hétvégének megint volt egy jó nagy "tanulsága" számomra. Felteszem a kérdést és aki tud válaszolni, az biztos volt koleszos valamikor élete folyamán:

- Mi a legfontosabb használati tárgy egy egyetemi kollégiumban?

Mivel én soha ki nem találnám (vasaló - ez tilos - vízforraló - ez is - mikrohullámú sütő - ez szerencsére nem) elárulom, mert lehet, hogy nem csak én vagyok ilyen tudatlan. A kupicák. Egyik apartmantársuk március elsején elköltözött és vitte magával a ruhaszárogatóját, az edénycsepegtetőjét és a KUPICÁKAT. Balázs azzal jött haza, hogy sürgősen tenni kell valamit. Mire én mondtam neki, hogy vegyél a Tescoban (Pécsen) egy szárogatót, aztán majd hazahozzuk ha költöztetünk vissza. Edénycsepegtetőt meg oda tudom adni a régit. Erre néz rám, nagy kerek szemekkel: dehogyis, nem ezekkel van a gond, hanem azzal, hogy bögréből igyuk a pálinkát anya? Nem akartam többet tudni... De nem akarom, hogy bögréből kelljen, ezért adtam Neki kupicákat. És megfogadtam, hogy soha, de tényleg SOHA nem fogok előzetes bejelentkezés nélkül CSAKÚGY beállítani. :)

Jelenleg a cewén egy új oldal van, Dereva oldala, aki Gyerekek, Salgótarján, napsütés felkiáltással alkotott. Vidám, igazi tavaszi az oldal. Aztán mikor ránagyítottam, derült ki, hogy a fotók tavaly novemberben készültek. No nem baj, a tavasz jön, az biztos és ha ilyen csodálatosan összerakott oldal várja biztos sietni is fog. Rainbow Kata papírjai egész egyszerűen lenyűgözőek, soha nem nyúl mellé aki onnan választ. Tetszik Dereva oldala is, nagyon.

Végül, valószínűleg utolsónak az én oldalam is felkerült. Ma délelőtt Szabi megkérdezte: És a te oldalad? Hoppá, mondom, az még nincs kész... Úgyhogy össze kellett kapnom magam, elvégre szégyenszemre mégsem maradhatok le a saját magam által kitalált kihívásról. Elkészült, rögtön mutatom is:

Felhasználtam: háttérpapír: Ange;

papírok és keretek: DSD-Bloghop

(ez még valamikor tavaly volt, de szégyenszemre

nem jól mentettem el a neveket, így nem tudom kitől vannak)

pecsét: Beedee; varrás, gomb: Gunhild;

gombkötő: JenRed; glitter: MKDesigns;

virág, masni: Bluebell

És ezzel "őrülthetem" véget ért megint. Igazán majd Krisssz fog értékelni a cewén, de az már biztos, hogy ahány szkreppes, annyiféle stílus, felfogás, megközelítés. És még ilyen kötött feladatnál is mennyire különböző oldalak születtek, az csodálatos. Köszönöm Lányok! Neked Szabi pedig azt, hogy a héten erődön felül sok mindent levettél rólam, hogy esténként meg tudjam írni a bejegyzéseket és mindenkinél tudjak hagyni pár jó szót. Mert az nagyon kell ebben a világban.

A helyzet

A helyzet pedig az, hogy ma is érkeztek oldalak, úgyhogy feleslegesen aggódtam. A mai bejegyzésemet Secima Romance című oldalával kezdem. Szépséges, romantikus oldal született, aminek főszereplője két szerelmetes mackó és kukkoló Kupidó, akit KakasMici személyesít meg. Ezen a néven jót derültem, aztán eszembe jutott, hogy más fiút is hívnak Micinek (lsd: Micimackó). A romantikus oldalhoz pedig gyönyörű papírokat választott az alkotó, ami még meg van fejelve a tökéletes kiegészítőkkel, úgymint masnik, szívecskék, virágok, lakat és a csipke. Az apró kis megoldások - gondolok itt például a papír a papíron megoldásnál, mindkét papír széle le van kerekítve - egészen egyszerűen tökéletessé teszik az egészet. A következő oldalt Pufiindián töltötte fel, akinek az oldaláról egyből az jutott eszembe, hogy milyen különleges. Fekete-rózsaszín az uralkodó színpár és látszólagos feltűnőségük ellenére az oldal mégsem harsány vagy hivalkodó. A fotómanipuláció pedig ájulat. Összességében feltűnő és finom oldal született. Rzoe1978 pedig depütált. Az én vázlatommal készítette el első PS-oldalát, amiért csillagos pirospontot kap tőlem, lévén számomra a PS-t valahogy kínaiul írták. Vagy japánul, de a lényeget tekintve a helyzet nem változik... Szeretem az oldalát, a huncut, vigyorgós fotók és a klassz papírválasztás miatt. A kicsi, szuperül az oldalbaillő kiegészítők, gombok, szívecskék pedig csak még szerethetőbbé teszik számomra. A következő oldal képeiről szintén egy gyönyörű kislány néz ránk. Ritacica30 bevallása szerint most nem okozott számára nagy gondot a vázlatom használata (ezt dicséretnek veszem). A glitteres szívecskék, a "festékszóró", a varrások nagyon-nagyon tetszenek. És az oldal simán elmehetne hagyományos oldalnak is. Ez pedig tőlem a dicséretek csúcsa. Skippy oldal a vintage-stílust jutatta eszembe, Kirevához hasonlóan. Aztán persze mikor a címét elolvastam már mosolyogtam, mivel az alkotónak is ez volt a szándéka. Kellemes színek, gondosan megválasztott elemek (pl. két virág és egy pillangó), teljesen jól illenek a fotók témájához, amik amúgy nem harsányak, belesimulnak az oldalba. És ugye már írnom sem kell, hogy ez az oldal is tetszik nekem? Ahogy Mobil oldala is. Ő egy hűhúha de jó kis pasis oldallal érkezett. Szerencsére már elég sok fiús-férfias készlethez lehet hozzájutni, így van miből válogatni. Nagyon tetszik, hogy a virágok helyére egy klassz paca került, a szalagot pedig a BOY-felirat helyettesíti. A papírok szuperül vannak összeválogatva. Engem lenyűgözött, mindenesetre. Kireva egyik kedvenc helyemet, a zirci arborétumot foglalta oldalba. Nagyon tetszik a színválasztás, a kellemes drappok, barnák, a kellemes színű zölddel megnyugtató a szemnek. És a léleknek is. Léleknyugtató oldal. Rainbow Kata papírjaiból ügyesen válogatott az alkotó. Szépséges lett! Hát részemről mára ennyi. Holnap pedig jövök a "hétértékelő" beszédemmel. Vagyis írásommal. És ha most kicsit zagyva voltam, bocs. Fáradt vagyok. Meg álmos is. És beteg...

Kicsit megijedtem

ma, mivel nem lesz sok dolgom a bejegyzésemmel. Hol vagytok alkotók? Gyertek, gyertek... Bjud Terrarium oldala olyan oldal amiért érdemes volt ezt a vázlatot megrajzolni. Egészen egyszerűen leesett az állam. A főszereplő gyík átlóg egyik képből a másikba ami tulajdonképpen egy kép, csak a vázlat szerint meg van vágva. És a gyík még a vázlaton szereplő szalagként is funkcionál. Az pedig már csak fokozza a látványt, hogy a gyík olyan zöld mind a csuda és pompásan kiemeli a választott papírok barnasága. Ááá fantasztikus oldal lett! Bjud lenyűgöző oldala után Aida86 oldala következik. (Azért borzongató belegondolni, hogy a nicknevében szereplő 86 valószínűleg a születési éve... majdnem, mint a nagyfiam... Hová rohansz idő?) Ő a bevezető kommentjében hiányolta a meleg, tavaszias színek használatát az oldalán. Szerintem meg nem is lehetett volna más színeket használni a választott fotókhoz, ahol egy kicsi lány próbálgatja a lehetőségeit. Barátságos, kedves oldal készült, nekem tetszik. Gólya két tavaly készült fotót választott az oldalához, amiket édesapja fotózott. Ja kérem így könnyű...  profi fotóssal... De félre az irigységgel. Tavaly még négyen szerepeltek a fotókon, Gólya, kisfia (aki nemsokára a nagyobbik kisfiú lesz) és kettő maci. Ötletes lett az oldal címe is: Macimánok és igazán jól sikerültek a varrások. Az pedig, ahogy a kis kommentcetlik odavarródtak az oldalra és lebeg a levarratlan felük szuperjó ötlet! Biztos, hogy lenyúlom...  Hát mára csak ennyire futotta, én is megyek aludni, mivel voltam már jobban is. Ja igen, Bali hazaért, örülök. Szakállt növesztett, olyan kis körszakállt. Atyaég, szakállas a gyerekem. Nemá, nem akarok ennyire öreg lenni...

Majdnem csütörtök

Mármint majdnem csütörtököt mondtam :) Szóval a torkom borrrzalmas. Ráadásul anyukám is beteg lett, így átmenetileg bezárt a mamabölcsink. De mivel jelenleg egy fél napot sem tudok eljönni a nyomdából, keresni kellett egy másik megoldást. Ez a másikmegoldás pedig Szabi édesanyja lett, a másikmama, azaz Mimi. Két napja hurcibálom Veszprémbe Gábort. Anyósomék kölcsönadták az autójukat, így legalább nem kell Vele a buszon nyomorogni. Igazán viccesek vagyunk reggel - bár csak így utólag visszagondolva - ahogy rohangálok a lakásban, mindent pakolok és közben próbálom lebeszélni Gábort arról, hogy harminc könyvet ugyan ne vigyünk már a Mimihez és a nyolcadik autót sem kéne, a legót meg pláne nem. Azért eddig még sikerült. És be is értem a munkahelyemre mind a két nap. Az autóban meg torka szakadtából kiabál, hogy: "Vigyázzatok autók, jön anya!" Köszi. Nem tudom engem félt-e, vagy inkább a többi autóst, de jól mulatok míg beérünk Veszprémbe. Bár tegnap reggel aggódott, hogy anya fogja vezetni a skodát, de aztán belátta, nincs más megoldás, vagy én vezetek, vagy senki. Visszakanyarodva a csütörtökhöz. Torkom oda, nyelés lassan nem megy, de már csak egy napot kell kibírnom és akkor megjön a nagyobbik kisfiam és örülhetek meg moshatok meg vasalhatok meg főzhetek és süthetek. Mindegy, ez az anyák sorsa, és különben sem kéne már nyivákolnom az én koromban, hihi. Közben pedig jöttek oldalak a cewére, nem is egy és nem is akármilyenek. Szebbnél-szebbek. Írom: Bubuval nyitom a sort, lévén az Ő oldala érkezett elsőnek a még meg nem írtak közül. Bubu oldala Audi oldalához hasonlóan szintén kék. Ahogy Ő fogalmazott, a másik véglet. Ami tényleg igaz, mert nagyon kék lett. Minden, a fotók, papírok, mütyörkék. Krisssz írta a heti bevezetőjében, hogy érdekes lesz megfigyelni az azonos vázlat alapján mennyire más oldalak születnek majd. És igen. Azonos vázlat, azonos szín és cseppet sem hasonlítanak. Bubu kékességes, békességes oldala után Whettu töltötte fel az alkotását. Sötét hátteret választott, az eredmény mégsem komor vagy komoly. Klasszul feldobja a piros papír, aminek a színe megegyezik a fotón látható kislány - aki pedig nem mellesleg Whettu kishúga - pólójának színével. Ismétlődik még a varráson is ez a szín. Szeretem amikor egy oldalon látom, kapcsolat van a felhasznált papírok, elemek között, nemcsak felpakolták őket valahonnan valahová. Ezen az oldalon pedig rendben összekapcsolódnak a dolgok. Rend van. Tetszik. Schaniko első, kihívásra készített oldallal érkezett. Hűűű, de milyen oldallal! A két öregített fotó, a barnás háttér, az újságoldal, a pacák, a papírtépés. Csodálatos lett. És a két soros rövidke komment, olyan csattanó, ami még ütősebbé tette ezt az oldalt. Ugye mondanom sem kell már, hogy ez az oldal is tetszik? Giny jelenleg rendet próbál tenni az évek alatt összegyűlt családi fotók között - elárulom nem fog sikerülni - így akadt rá kislánya babakorában készült fotójára, amiből persze rögtön oldal is született. A babás oldalak amúgy is mindig meghatnak, ezt csak tetézi a szépséges színek használata és a "ceruzás" színezéstől olvadozok rendesen. Imádom. NZsuzsa oldala is először a szép színei miatt tűnt fel, aztán a sok-sok apró, ötletes részletre csodálkoztam rá. Gyönyörűek a papírok, a pacák klasszul vannak elhelyezve és milyen jó ötlet a virágok helyett a hópihe. Elvégre téli örömökről szól az oldal, aminek a kicsi fiúcska láthatóan nagyon örül. Persze hiszen hóember és szánkózás... Kell ennél több? Nem hiszem. Végül mai utolsóm, mindannyiunk Jótündére, Krisssz oldala következik. Saját bevallása szerint nem volt könnyű... De könnyen-nemkönnyen abszolút nem látszik. És gyönyörű lett az oldal, a régi képek imádnivalóak, a papírok nem különben, a háttérpapír mesés, a kommentként funkcionáló Illés-idézet pedig a jobb felső sarokban akkora telitalálat amire már nem találok szavakat. És persze ezt az oldalt is imádom. Nos, mára ennyire futotta, azért örülök, hogy a torkom fáj, nem pedig mondjuk ínhüvelygyulladás van a jobb kezemben, mert akkor biztos sokkal lassabban ment volna a bejegyzés :) Megyek aludni, holnap még cibálom Gábort Mimihez, szóval vigyázzatok autók, jövök... 

Második (harmadik) nap

Jelentem születnek-készülnek az oldalak. Én pedig ígéretemhez híven esténként megnézem a Galériát, igyekszem kommentelni, majd szaladok a blogomra és írok-írok-írok. Szerencsére ma is van kiről-miről. Ma - jobban mondva még tegnap, de én hétkor zártam tegnap, tehát nekem már mai oldal - Kisnyúl-Andi töltötte fel először a vázlatom alapján készült oldalát. Szeretem a szép papírokat, ezért is  készült ilyenre a vázlat: lehet használni mindenféle csodálatos papírt. És Kisnyúl válogatott is, gyönyörűségeseket, melyek klasszul kiemelik a kisfiáról készült fotókat, amiken Olivér büszkén mutatja a korcsolya-tanfolyam elvégzéséért kapott emlékérmet. Szép, téli emlék lesz ez az oldal, úgy gondolom. Jociandi Cserebogár című oldal két (tavaly találkozva Jociandival) nem is olyan régi fotót dolgoz fel. (Az egyiken Moncsicsi is szerepel, amúgy.) A nőcis kellékek levettek a lábamról, hajcsavaró, parfüm, csatok... És már magyarázni sem kell ugye, a cserebogár kire vonatkozik? A pöttyös papírtól olvadoztam rendesen, de a mályvás is nagyon bejött nekem. Ez az oldal is nagyon tetszik. Juma oldala került következőként a cewe-galériába. Bevallom Margó a szívemcsücske szkreppes berkekben. Odafigyelése, finomsága, okossága példamutató mai kapkodó, rohanó, semmire nem figyelő, semmit észre nem vevő világunkban. Kisverébangyalos oldala szokás szerint elgondolkodtató. Finom színeivel pedig elvarázsolt, úgy hiszem sokunkat, megint. Köszönöm Margó, hogy játszottál, pedig saját bevallásod szerint, Neked sem volt könnyű betartani a vázlat előírásait. Végül, de persze nem utolsósorban, csak a mai nap utolsónak - legalábbis nekem - feltöltött oldal következik. Audi oldala a szájamtátva kategória: fekete-fehér fotókkal, és csak egy színt használva: kék színű papírok, pöttyösek, négyzethálósak, készült, mégis mozgalmas, színes, nem is tudom megmagyarázni milyen oldal született. És nincs tele mütyörkékkel, sem toronyóra lánccal, sem egyéb huncutság nincs rajta. Imádom. Ment is a kedvenceim közé. A mai napra befejeztem helyzetjelentésemet,  elnézést kicsit rövid voltam, de kezdek kicsi Vuk lenni, csak éppen nem fázom és éhezem, hanem fáradt vagyok és valószínűleg beteg is leszek, bár az, hogy lassan cserbenhagy a hangom, a blogolást nem fogja veszélyeztetni. És aki még nem alkotott, az sürgősen álljon neki, hogy legyen miről írnom, ejnye! Holnap jövök újra.

Csodálatos hét

vár rám, úgy gondolom. A tegnapi bejegyzésemben már említettem én lettem a hét cewe-lánya. Vagyis az én csináljamitakarsz kíhívásra készített vázlatos feladatom alapján készítenek oldalt a bátrak. Krisssz kért tőlem egy új vázlatot, persze, hogy ne legyen egyszerű a dolog. Gondolkodtam, rajzoltam, színeztem, összegyűrtem, kidobtam. Majd gondolkodtam, rajzoltam, színeztem, összegyűrtem és kidobtam. Aztán gondolkodtam, rajzoltam, színeztem, összegyűrtem megint kidobtam. És ezt csináltam még párszor, és amikor már teljesen kétségbe voltam esve, hogy jajmostaztánmármileszvelemegynormálisvázlatotsemtudokrajzolnibrühühü... sikerült. Nem akartam nagyon nehezet, de nagyon könnyűt sem. Krisssz is azt mondta, hogy a kihívás attól kihívás, hogy nem egyszerű. (Megint ujjal mutogatok másra, bocs Krisssz.) De azért megvalósítható, bizonyítja a jelenleg (kedd 19 óra) hat induló. Sorolom a leggyorsabbakat és köszönöm, hogy nem hagytak cserben. (Tavaly nem aggódtam ennyire az Icka-lift miatt, érdekes.) Az első oldalt Krisz 1972 töltötte fel. Krisz szíves képeket választott az oldalához, jobban mondva egy csipkéből készült szalagos szívről készült fotót. Nagyon szép meleg színeket használt és ami külön tetszik a szív, mint motívum visszaköszön az oldalon: a vázlaton a kicsi pöttyök helyén, mintha hagyományos pecsételővel készültek volna a szívek, és az egyik kicsi papíron is szív alakú lyuk van. Imádom, olyan hagyományos... Következő bátram egy igazi SzabadonSzárnyaló, aki mit ne mondjak nagyon meglepett, hogy jelentkezett egy oldallal. A csokoládékra szokták ráírni, hogy nyomokban mogyorót is tartalmazhat, hát itt is éppen ez a helyzet. Nyomokban felismerhető a vázlat, de csak annak aki nagyon mereszti a szemét. Én meresztettem és felismertem, bizony ám! Szóval Kovaxka mivel tudom, hogy nem könnyű vázlat szerint dolgozni egy olyan alkotónak, mint Te vagy, így tripla gratuláció jár Neked. Egyedi, már messziről felismerhető oldaladon található tervek remélem valóra válnak. Ehhez pedig jó szelet kívánok, mi mást is? Evus a nem létező gyorsasági dobogó harmadik és negyedik fokára léphet fel. És Neki is kijár a sok-sok gratuláció, mivel nem ilyen stílusban alkot. Ezért minden tiszteletem, hogy Ő is vállalta a kihívást. Kisfiáról és kislányáról készültek a fotók, amikhez a múltkori Give Five csodaszép készleteiből válogatott kiegészítve Krisssz "selyemcukorkáival". És azért a két lépcsőfok, mert addig-addig simogatta az oldalát, amíg kicserélte a hátteret egy másikra. Nekem mind a két megoldás nagyon tetszik és érdekes látni, hogy egyetlen-egy dolog milyen nagyot változtat egy oldalon. Minyu szürkés árnyalatú oldallal érkezett, viszont csöppet sem lett szürkés az oldal. Ezen az oldalon viszont az ötlik szembe azonnal, hogy egy aránylag semleges színekkel dolgozó oldalból az élénk színű, jelen esetben piros, uralkodó színű fotó mennyire ki tud ugrani, rögtön odavonzza a tekintetet. Bár ez nemcsak a figyelemfelkeltő színnek köszönhető, hiszen két kisfia tűzoltóként és ördögként is nagyon aranyos. Rubin oldalai is mindig nagyon Rubinosak, felismerhetőek. Ő két tavaly ősszel készült fotót helyezett a középpontba. Kisfia egy éves születésnapján készültek a felvételek, amire biztos sokan felsóhajtottunk, hiszen nemrég még pocakban volt a kisember és máris elmúlt egy éves. Szalad az idő. És nemcsak az idő szalad, hanem Rubin fantáziája is, hiszen úgy gondolta az amúgy sem unalmas oldalát kiegészíti még eggyel, így dupla oldal született, komolyan mondom fotókönyvbe való. Izgalmas, mozgalmas, amolyan összegző oldal. 19 óráig még Éva jelentkezett egy oldallal és egy megjegyzéssel, ami megnyugtatott, köszönöm. Éva állatszeretetének láthatjuk újabb bizonyítékát, egy, a budapesti állatkertben készült felvételt foglalt oldalba. Az én monitoromon kicsit paszteles rózsaszínbe hajló szürke háttéren üde színek, zöld és rózsaszín. Eszembe nem jutott soha még ezt a két színt így használni, a végeredménytől viszont leesett az állam, annyira jó lett. Biztos, hogy ki fogom próbálni, lévén közeleg a tavasz, bár nálunk egész nap szakadt a hó :) Tetszenek a virágok és a bordó csipke is. Hogy a pacákról már ne is beszéljek, azokat rögtön a szívembe zártam. Meg úgy az egészet is, általában. Végül mit mondhatnék még? Kérlek gyertek minél többen, hiszen a lányok már bizonyították használható a vázlatom... Holnap jelentkezem.

Sorra kerültem...

Ezért megkérek mindenkit aki erre jár, és azokat is akik nem :) készítsetek oldalt a Cewés heti kihívásra. A vázlat nem annyira nehéz, jó sok szépséges papírt lehet használni, meg szalagot, meg virágokat, meg strasszokat. Én meg megpróbálok mindenkinél kommentelni és itt is beszámolni a dolgok állásáról... Könyörgöm játszatok... Íme a vázlat:

A fotót nem kell magyarázni, a P az papírt jelent, a fekete paca az valamilyen paca, a kicsi pöttyök pedig strasszok, vagy ilyesmik. A gomb az gomb, ahogy a szalag szalag, a virágok pedig virágok. A szaggatott vonal varrás akart lenni... Ez pedig egy értelmes bejegyzés, ami nem nagyon jött össze. Na majd legközelebb :)

Azért

rá kell jönnöm mindig, hogy lehet szkrepp nélkül élni, de minek? Bár lassan a blúzomra kerül a munka érdemrendjének arany fokozatának piros csillaga, oh azok a régi szép idők (és csak zárójelben jegyzem meg ma van a kommunizmus áldozatainak emléknapja)... Nem tudom a narancssárga párt ámokfutásának emléknapja mikor lesz pontosan, ezt is csak zárójelben jegyzem meg, de zárójel nélkül. Nadefélreapolitikával... Szóval szkrepp. Jó régen jelentkeztem, majdnem két hónapja, de élek ám, ha nem is virulok. Tegnap szabadságon voltam, Gáborral csináltam anya-gyerek programot, elmentünk a szemészetre mindketten vizsgálatra. Jól felpakoltam Boribonokkal (mostani kedvenc), de vittünk magunkkal egy fázós királyt is, hátha sokat kell várakozni és Annipanni meg az ő medvéje nem lesz elég. Meg egy kukásautót, meg csereruhát, mindenből, tudniillik kisfiú tavaly decemberben elhatározta, hogy félre a pelenkával, így nappalra már nem használja zárójel: miért nem nyáron jött a nagy elhatározás? zárójel bezár. De biztos, ami biztos, mindenből hurcibálok cserét, hátha "baleset" történik. Bár inkább még két Boribont kellett volna vinni, mert nem történt, ellenben a könyv kevés volt. Néztek is a népek, sőt pár idős közelebb is ült hozzánk, hogy jobban hallja. Nem tudom, manapság nem olvasnak nyilvánosan az anyukák a gyereküknek, mert úgy néztek ránk, mint egy, jobban mondva kettő fehér hollóra. Anyuka (én) olvas, gyerek (Gábor) tágra nyílt szemmel hallgat, pedig akár el is mondhatná kívülről az összeset, mert tudja. A "Mesélj gyermekednek mindennap" nagyon jó felhívás, bár továbbra sem értem miért kell erre felhívni a szülők figyelmét, nálunk úgy módosul, hogy "Mesélj gyermekednek állandóan". De ez így van jól. Vicces ahogy beszél (egész nap, azért anyukámnak délutánra már eléggé fáj a feje a folyamatos csiripeléstől :) ) és néha idéz valamit valahonnan. Szóval szabadság. Este ránéztem a Cewére, mert azért néha ránézek, ha hűtlenkutya is lettem, vagyok. És mivel Bubu Give Five kihívása eszméletlen jó ötlet és annyira klassz készletek készültek és már annyira bizsergett az ujjam, meg az agyam is, hogy kész lett egy oldal. Még gondolkodom, hogy merjek-e kopogtani régi otthonomban, de bevallom az szól az igen mellett 99%-osan, hogy nem lett új. Így valószínűleg, ha félve is, meg halkan is, de jelentkezem majd. Addig is, mutatom:

Az oldalhoz Giny szépséges minikéjét használtam, és Beedee minijéből csipegettem hozzá. Köszönöm. A fotón pedig húgom kislánya, Márta látható, Pillangókisasszonnyá válása egyik állomásán.

Meglettem...

bár lehet, hogy csak ideiglenesen. Szabadságon vagyok itthon az ünnepek alatt és végre volt időm szkreppelni. Hiányzott, no. Készült három oldal is, mutatom mindhármat:

Felhasználtam: papírrózsa, karika, papírok, cetli: Kimeric Kreations;

zsírkréta, fémhuzal: Ányi; keret: Karen; színes szalag, sárga virág: Chouk77;

gomb: Krisssz; szalag: Carola; sárga szalag: Ysk Designs;

sárga keret: Icka; varrás: Gunhild

A fotó Bándon készült, ahol közös tökfaragást szerveznek minden évben. Mindenki választhat egy tököt, kedve szerint megfaragja, majd a helyi kultúrház előtt kiállítják a díszes kompániát. Idén mi is átmentünk és Gábor élénk érdeklődése mellett faragtunk. Kettőt. Vittünk egyet itthonról is, amit megfaragva vissza is hoztunk. Az ott hagyott tökfejünknek jó mérges lett az arca, amit hazahoztunk, annak csillagszeme és mosolygós szája készült. Majdnem egy hónapig szorgalmasan gyújtogattuk benne a mécseseket esténként. Jó móka volt, megyünk jövőre is. Következő oldalam Gábor első találkozását örökíti meg Mikulással. Jobban mondva az előkészületeket... Tavaly lemaradt az ünnepségről, beteg lett, így nem mentünk. Idén is kapott személyre szóló meghívót, ki nem hagytuk volna. Bár a falu összes gyereke kabátban, sapkában ülte végig az ünnepséget, mivel a kultúrházként működő épületben sajnos hiányos a fűtés, momentán nincs, így nem igazán tudtuk eldönteni hol van hidegebb, kint vagy bent. Aztán megbeszéltük Szabival, ennek is meg van az előnye, legalább nem kell a kabátokra vigyázni :) Na mindegy a Mikulás egészen lenyűgözte kicsi fiamat, tágra nyílt szemmel bámulta, míg osztogatta a csomagokat. Kérdeztem Gábortól odamegy-e egyedül és nagyon bátran két lépés távolságra meg is közelítette, aztán kinyújtotta a kezét a csomagért, biztos, ami biztos, közelebb nem megyek, gondolta, nehogy valami bántódásom essen...

Felhasználtam: papírok: Kimeric Kreations; ragacs: Krisssz;

fenyőfa, hóember, hópihék: LDD; varrás: Michelle Colemann;

kicsi papírok: Horváth Veronika; masni: SahlinStudio; keret: Jenny;

glitter: Icka; csipke: Raspberry RD; csillag: Osli; pecsét: Fran

Az oldal egy LDD-QP liftelése.

 A harmadik oldal pedig annyira friss, hogy még meleg. Természetesen karácsonykor készült a fotó. Nagyon aranyos volt Gábor, szokás szerint. Bár a díszítők jól lebuktak... Korábban kelt a kisfiú, mint vártuk, így még javában ment az öltöztetés, mikor kidülöngélt a nappaliba. Mivel nem aludta ki magát, rosszkedvűen, persze. Mit ne mondjak, vágni lehetett a rémült csendet nálunk. De minden jó, ha a vége jó, tágra nyílt szemekkel csodálkozott rá a fára, Bali pedig frappánsan megoldotta a dolgot azzal, hogy az angyalkáknak sietniük kellett, azért kaptuk félkészen a fát. Már tavaly is meglepően gyengéd volt a díszekhez, finoman hintáztatta őket, simogatta a tüskéket. Ez idén is így volt, annyi különbséggel, hogy a kis sámliját odacipelte a fa mellé, leült és onnan gyönyörködött a karácsonyfában, a következő megjegyzésekkel, milyen pompás fa, milyen csodálatos fa... Persze olvadoztunk, rendesen. Annyira lenyűgözte, hogy ha nem kap semmilyen ajándékot, akkor sem történt volna tragédia. De persze a meglepetések gondosan elrejtve már várták kicsi gazdájukat. Bevallom őszintén nem csinálunk nagy faxnit az ajándékokból, nem kap toronyórát sem lánc nélkül, sem lánccal, amúgy is rengeteg játéka van. Noddyt kapott, egy reptér kíséretében, öltöztethető macikat és persze az elmaradhatatlan könyveket. Jelenleg Boribon és Annipanni nálunk a favorit.

Felhasználtam: papírok, ezüst kacs, mézeskalács: Kimeric Kreations;

pepita szalag, papírtépés: Gunhild; masni, fehér poppy: Fanette;

szalag: Noshay; fehér dombor: Horváth Veronika;

maszk, pecsét, felhős firka: Fran;

varrás: Rucola Design; kék virág: Laurence Designs

A végén egy kis vicces dolog, gyerekszáj, mindjárt kettő is. Üldögélnek a gerlék a villanydróton előttünk. Gábor kinéz az ablakon és azt mondja, beszélgetnek. Apja kérdezi, miről beszélgetnek? A kisfiú válasza: - Almát kéne enni. Pár nap múlva gerlék megint üldögélnek, majd elrepülnek. Gábor megjegyzi: - Boltba mentek. Kérdés tőlünk: miért mentek boltba? Rögtön jön a válasz: - Almát venni.

Fiúk az életemből

Időm továbbra is semmi... de jelenleg jól megérdemelt szabadságomat töltöm itthon - hihihi: járólapozzuk a lépcsőházat, jobban írva járólapoztatjuk és nemannyira hihihi ma leadtuk egy bontóban matuzsálemi kort megél(r)t autónkat. Élt 26 évet... Kicsit nem, ellenben nagyon bőgtem, a vasazásból élő és éppen sorban álló emberek pedig bámultak, nadehülyeegyhisztérika... Mindegy, majd túl leszek rajta. Első autóm volt, sokat szolgált bennünket, de hiába vigyáztunk rá, cipeltük orvoshoz és kozmetikushoz már nem érte meg tovább költeni rá. Szóval a fiúk: jelentem nagyobbik nagyon jól érzi magát Pécsen. Végül szakított barátnőjével, azaz barátnője szakított vele, (már túl van rajta, szerencsére) így koleszba költözött. Vadiúj kollégiumba, 2 ágyas szobába, minikonyhával és külön vizesblokkal felszerelt 2 szobás apartmanba. Nincs is messze az egyetem, lecuccolta a biciklijét, így most azzal jár. És jól boldogul egyedül, mitől is tartottam? Bár a hétvégéim mosással-vasalással-főzéssel telnek, hogy mire vasárnap kora délután indul vissza minden meglegyen, de nem bánom, mivel így hazajön és láthatom. Hiányzik, no. Túl van első zh-ján, persze hibátlanul sikerült, ezen már nem is csodálkozom. Az a szerencséje, hogy apukájára ütött eszileg :) bár a szorgalmát örökölhette volna tőlem. De ne legyünk telhetetlenek. Kisebbik fiacskám pedig jól elvan a mamabölcsiben. Nem sír utánam reggelente, addig integet, amíg lát. Én pedig jóanyához illően hol ugrálok, hol leguggolok az utcánkban, hogy jól lásson a lomboktól. És persze lelkesen integetek. Kaptam egy karórát Szabitól, mivel az egy dolgozónőnek nagyon fontos kellék. Gábor viszont irigykedik, hogy anyának milyen szép ójája van és Gábónak is kell. Tegnap délután a játékai közül kiszedett egy ébresztőórát, akkora kb. mint egy kávéscsésze, igazi, de már nem jó, felemelte a karját, a másik kezével pedig tartotta a csuklóján és esküszöm húsz percen keresztül roppant komoly ábrázattal sétált fel és alá a lakásban, azt hajtogatva: Gábónak is van szép ójája, nagyon szép, tik-tak. Ezért úgy döntöttem beruházok egy játékórába (290 Ft). Ma, miután végeztünk a bontóban (a város hozzánk közel eső széle), elrohantuk egy játékboltba (város közepe) vettünk egy műanyag játékórát. Mire hazaértünk Gábor már felkelt. Felcsatoltam a kezére, hát ilyen ronda órának ennyire örülni. Azt hiszem ez a boldogság: a gyerekeimet boldognak látni... A végére pedig egy újabb gyerekszáj: üldögélünk egymás mellett a kanapén vasárnap délután, Gábor megrángatja a nadrágomat és így szól: - Milyen pompás gatya! - mert ugye az ember lányának a fia 26 hónaposan csak úgy lazán használja a pompás szót, ráadásul a helyén és helyesen...