Unicum

Annyira besűrűsödtek a napjaim, mint a csuda. És erről az állapotról mindig az a kép jut eszembe, ahogy az Unicum-reklám-embert lassan elnyelik a habok. Mint engem is... De nem panaszkodom... Majd szeptembertől. Annyi minden dolgom van, soha nem fogok a végére érni. De ha jó az idő sajnálom Gábort a lakásban tartani, inkább megyünk le az udvarra, a játszóra, vagy csak sétálni. Kaptam egy biciklit (most váltottam be a szülinapi forintjaimat -> mindenkitől ezt kértem, mert akkumulátoros fűnyíró ollót szerettem volna, de inkább biciklit vettem mégis) ezt örökbe, egy gyerekülést pedig kölcsönbe, így már biciklizni is tudunk. Eléggé aggódom, ezért úgy döntöttem fogok Gábornak venni egy biciklis sisakot. (Balázzsal sokkal-sokkal lazább voltam.) Gábor persze nem aggódik egyáltalán, lelkesen integet és kiabál mindenkinek a csomagtartómról. Szíjja, szíjja (fordítás: szia) Nagyon élvezi, néha megsimogatja a derekam és kedvesen biztat: nyanya, nyanya, anya (a nyanya is anya, csak nem mindig sikerül ny nélkül elkezdeni, de nem haragszom, végül is nem áll távol az igazságtól). Látszik azért milyen régen bicikliztem, állóképesség: 0. Azért remélem lesz ez még jobb is :) Múlt héten viszont kultúrprogramon vettünk részt a márkói Tipegő-klub tagjaival. Egyik anyukánk a veszprémi Petőfi Színházban dolgozik, így védőnéninkkel karöltve a nyári szünet előtti utolsó klubnap alkalmából látogatást tehettünk a kulisszák mögött. Szerintem elég jól sikerült ez a rendhagyó szerda délelőtt, Tipegőink azonnal birtokba is vették a színpadot, ami azért nem csuda, hiszen szeptember óta gyakoroltak (sokat énekelünk, mondókázunk velük). Jó volt és ha épp nem a gyerekünk után rohangáltunk - ez elég ritka volt - azért hallgathattuk végtelen türelmes idegenvezetőnket is. Gábor a díszlet-raktárból hozott egy színházfiát (a vásárfia után szabadon -> nyelvművelő Puzsi) egy csavart, amivel az összes utunkba kerülő ajtót megpróbálta kinyitni. (Mi lesz ebből a gyerekből?) Szombaton pedig varrni voltam. Bizony, én. A márkói foltvarró-klub, a MárkóFolt Varrókör asszonyai és kisasszonyai csatlakoztak egy világméretű kezdeményezéshez: "Varrjunk a szabadban!" Ezen a napon kiköltöznek a foltvarrók a szabadba varrni, így népszerűsítik a kézimunkát. Szerencsére jó idő volt, így tényleg a szabadban öltögettünk, miután megnéztük a rögtönzött kiállítást. Gabi nénitől kaptam egy "aranyfejű varrótűt" (örökbe) és megvarrtam életem első jojóját. Sajnos nem tudom megmutatni, mert a közös kép része lett, fényképezőgép pedig természetesen itthon felejtődött, mivel jó szokásomhoz híven rohantam, de elmesélem hogyan készült. Egy kör alakú anyagot (narancssárga) kellett kicsit behajtani és elkezdeni fércelni. Miután körbeértem, meghúztam a szálat, köszi Lívia a segítséget, (kicsit féltem, hogy elszakad, miután a csomót is körülbelül negyed óráig kötöttem, de nem történt tragédia) ezáltal összehúzódott az anyag. A húzás közepére egy nagyon szép ekrü-színű gyöngyöt választottam és már készen is voltam. Vihettem a közös képre életem első munkáját. (Zárójelben jegyzem meg, szerintem a hagyományos alkotók is tudnák használni, mivel úgy néz ki mint egy virág. Gabi néni azt mondta az interneten írjuk be, hogy jojó és rengeteg találatot kapunk. Még babát is lehet különböző méretű jojóból varrni!) Aztán ha lúd akkor legyen már kövér. És varrtam egy kitűzőt is. Ugyanolyan narancssárga anyagból. A közepe sötétebb narancs anyagból készült, egy gombot húztam be vele. Hat szirma lett és gyönyörű. Holnap lefényképezem és megmutatom. A végén még kiderül, hogy nem is vagyok annyira ügyetlen... A legszebb pedig az egészben, hogy hordani is fogom! Azért oldal is készült ám, mutatom:

Felhasználtam: Summer Escape Part B

Collaboration kit by Digidesign Resort OsDesign 

(Orsi része ebből a kollabból)

Balázsom és szerelme, Noémi a "Felhők között". Noémi két hete itt volt nálunk pár napot, így volt idejük kirándulni: Márkóról elgyalogoltak a Veszprém melletti Csatárra. Ez egy (nekem már hegy-kategória) domb, hétvégi házakkal, szőlőkkel, és egy csomó állandó lakóval. Gyönyörű hely és CSEND. Aki kiköltözik ide, annak már nem kell nomád életmódot folytatnia, mert áram pár éve van, a vizet pedig ügyesen megoldják. A veszprémi vízmű visz ki óriási, nemtudomhányliteres tartályokban ivóvizet és azt lehet megvásárolni. (Van olyan ház, hogyha megnyitják a csapot folyik a hideg-meleg víz...) Szóval ide gyalogoltak be, mert a hegy, khmmm domb tetején van egy kilátó, ahová szintén felmásztak. Természetesen a kutyával együtt. Ott készült ez a fotó is. (A kutya lemaradt róla :) )