2010. november 30., kedd

Elmélkedtem

Vendégségben voltam egy kedves szkrepp-társamnál a blogján. Az Ő bejegyzése gondolkodtatott el kicsit és bevallom azóta is sokat motoszkál a fejemben pár gondolat. Mikor teszünk jót a gyerekünkkel-gyerekünknek. Ha különféle tesztekkel gyötörjük, nyaggatjuk a sikeres felvételi reményében oviban, általános iskolában majd a középiskolában? Volt ilyen ismerősöm, még abban az időben amikor Balázsom ovis volt (hűderégen). Nagycsoportos kisfiát matematika-tagozatra akarta anyuka, ezért mindennap(!) óvoda után órákat matekoztak. Ha hibát vétett a kicsi, akkor minden egyes hibáért újabb(!) feladatot kapott. Felvették a hőn áhított tagozatra, jó eredményeket ér el azóta is. De ilyen áron? Volt egy beszélgetésünk és arra a kérdésére milyen koncepció szerint neveljük Balázst akkorára pattant ki a szemem, mint egy lavór. Koncepció? Hát nekünk olyan nincs. Nincs? Nincs. Van erdő-mező kirándulni, termést gyűjteni, focipálya focizni, utca jókat biciklizni és krétával rajzolni, és mindenhol énekelni-mondókázni, de koncepció az nincs. Azért elgondolkodtam, jóanya vagyok-e? Úgy döntöttem igen. És matektagozat helyett rajzra írattam Balázst. Aztán zeneiskolába és úszni (mert a sport fontos, de csak addig, amíg kedvvel csinálja). Ja a nyelvtanulást kifelejtettem. Másodikban kezdte el, nem az oviban. Jelenleg 19 éves, nyelvvizsgára készül és egyetemre. Soha gondja a tanulással nem volt. Jelenleg is zeneiskolába jár, szereti. Tág látókörű, érdeklődő, "jófej" fiatalember lett belőle. És büszke is vagyok Rá nagyon. Vallom: egy gyerek legyen gyerek. Persze tudom a mai világban fontos az iskola. De fontos az is, hogy ne értelmileg szuper, érzelmileg viszont sérült gyerekeket adjunk a világnak. Ha Balázsom nem tanult volna jól, vígan adtam volna asztalosnak, ha ahhoz lett volna kedve. Szeressen élni, szeresse azt, amit csinál és akkor boldog lesz. A boldog ember pedig egész ember. Témához kapcsolódó, de kicsit lejjebb életkorban. Gáborom 16 hónapos. Kéthetente szuper védőnéninknek köszönhetően Tipegő-klubba járunk. Éppen ma volt egy találkozó, logopédus vendéggel, aki a beszédfejlődésről tartott nekünk egy kiselőadást. Sokat okosodhattunk, rövid idő alatt és mondhatom egy csomó mindenben megerősített (nesze nektek tesztek, Gábor sem fog tesztelni benneteket...). Szóba került az idegennyelv-tanulás is. (A klubban jelenleg a legidősebb gyerek áprilisban lesz három éves.) Fiatal, teljesítmény centrikus anyukák vannak (matróna vagyok közöttük), és miközben pelenkáznak, már azon gondolkodnak hova, mikor. Logopédus megerősített ebben a gondolatomban is: amíg a gyerek az anyanyelvét nem tudja biztosan (nyelvtani szabályok), ez körülbelül 8 éves kor, addig nem szabadna idegen nyelvet tanulnia. Bár azt is kijelentette ez az Ő magánvéleménye, de mivel elég régiróka már a szakmájában, a tapasztalata mondatja vele ezt. (És egy nyelviskola tanára vagy vezetője biztos mást állítana.) (A kétnyelvű babák más tészta, Ők születésüktől párhuzamosan tanulják a két nyelvet. De nyolc hónapos kor után már nem szabad elkezdeni, mert akkor már idegen nyelv lesz.) Szóval természetes, hogy aggódunk (jóanyavagyok???) mert a lehető legjobbat akarjuk annak, akit a világon a legjobban szeretünk. De itt a lényeg: nem kell jóanyának lennünk, bőven elég elégjónak lennünk. (Ezt a cikket megkeresem és ha megtalálom idemásolom.) Csak szeressük Őket, nagyon. Mert csemetéinknek arra van a legnagyobb szükségük.

5 megjegyzés:

  1. Puzsikám, szívemből szóltál!

    VálaszTörlés
  2. Nem akartalak ám én téged is filozofikus gondolatmenetbe csábítani! (bocsánat!) Teljesen igazad van amiket írtál itt is, a blogomon is! Valóban az a lényeg, hogy elégjóanya legyen az ember, ami nekünk jó, az a mérvadó, nem másnak megfelelni. De a gond ott kezdődik, hogy igenis az egész élet a megfelelésről szól: az iskolába érdemjegyekkel, aztán a felvételin, majd a nagy betűs életben a munkahelyen, vagy vállalkozásban. Mint anya nem is megfelelni akar az ember, csak próbál előre gondolkodni, és e szerint terelgetni csemetéjét, partner lenni álmai megvalósításában. (zárójelesen, ezek az iskolai gondok, mint első szülött gyerekem problémájaként merült fel bennem, már most tapasztalom, hogy kisebbik fiamnál sokkal de sokkal lazább vagyok még ebben is!)

    VálaszTörlés
  3. Én bírom az anyámat, mert hasonló elképzelései vannak egy gyerekről, mint nekem, de azért neked is mondom: Fogadja Te is örökbe! (Csak Ritának ajánlottam fel, hogy leszek a gyereke. Majd ki kell totózni, hogy akkor kinek kije lesz ki. Persze csak, ha vállalsz. Sokat eszek és öltözök. Én szóltam) szóval most viccen kívül: meg sem kell erősítenem, mert úgyis tudo: Szupermami vagy!

    VálaszTörlés
  4. Szerintem a Geergos-fórumunkon leveleztünk az anyaságról, amikor írtam, hogy nem tudunk tökéletes anyák lenni, elég csak "elég jó anyának" lenni.
    Amikor a fiaim második mesés könyvét írtam, akkoriban találtam ezt a cikket, amit bele is tettem a könyvükbe (2008-ban).
    Ha nem jól emlékszem, máshol is olvashattad a cikket és azért most a teljes cikket kiteszem a blogomra:-))) (Elküldtem volna e-mailban, de nem találtam meg a címed:-(

    VálaszTörlés
  5. Mindig örömmel töltenek el a józan értékes gondolatok.

    VálaszTörlés