2011. március 5., szombat

Itt vannak a fotók - de ha a húgom vagy ne nézd meg!

Előző, panaszkodós bejegyzésem végén megígértem, most megmutatom. Sokat gondolkodtunk mi is legyen az ajándék. Olyan aminek örül egy öt éves, érdeklődő, a világ dolgaira kíváncsi kislány. Játékuk annyi van, lassan nem külön szoba, hanem külön ház kell. Könyvvel is el vannak látva szerencsére. Ruha szóba sem jöhet, több helyről kapnak és a húgom is vásárol. Akkor meg mi??? Január óta gondolkodtunk, aztán eszembe jutott, hogy egy öt éves kislánynak már igazán szüksége lehet egy emlékkönyvre. Legyen emlékkönyv. És itt kezdődött a hajsza. Hajsza egy normális, hagyományos, csinos kis emlékkönyv után. És lehet, hogy nem jó helyen keresgéltünk, de sehol sem találtunk olyat ami szép is, jó is, és árban is megfelelő. Volt rózsaszínű Barbis, HelloKittys, nagyfejűkutyásmacskás. A belső lapok persze mind vonalasak. Már-már feladtam, mikor eszembe jutott, hogy Szabi eredetileg könyvkötőnek tanult. Jött az ötlet, hát akkor készítsünk egyet. És nekiláttunk. Elkészült. Gyönyörű. Én amúgy is imádom a kézzel készített tárgyakat, mert ha a kezembe veszem, érzem az alkotó minden szeretetét, ahogy készítette (hűűű, de patetikus lettem...).  Ja és most, hogy készen van a Meskára egy csomót feltöltöttek :) Azért is nem vettem Krisssz gyönyörű könyveiből a Cewe-találkozón, mert akkor már kész volt három könyvtest és készültek a borítók is.



A borító keménytáblás, vászon-anyaggal bevonva. Kedves kicsi lila virágos a vászon. A belső oldalak cérnafűzöttek, 200 grammos papírból készültek. Nem azért mondom, de gyönyörű munka.


Ezzel a könyv-projekttel még vannak terveim, tudniillik a karácsonyi ajándok elkészítése után idenekemazoroszlántis-állapotba kerültem és én (ÉN) is fűztem már könyvtestet. Bizony ám! Erről majd írok még a későbbiekben...

A következő ajándék egy kifestő-album. Azt hiszem Bjud ajánlotta a cewe-n azt az oldalt, ahol rajzfilmfigurák vannak. Letöltöttem párat, GIMP-el kicsit javítgattam, tegnap pedig összespiráloztattuk a kiprintelt oldalakat. Persze a borítón személyes a cím...


Az utolsó ajándék pedig egy memória-játék. Ez is teljesen kézzel készült. 4x4-es kis négyzetekre mindenféle figurát rajzoltam, mivel memória, így kétszer. Egyszerű vízfestékkel kifestettem - éjszakánként - és fóliáztattam, hogy tartósabb legyen. Mikor elkezdtem festeni nagyon csúnyácskák voltak a kis képek. De színesen, fóliázva elég jól néznek ki - főleg, hogy én alkottam, aki egyáltalán nem tud rajzolni, festeni meg pláne nem...
Tervbe vettem még egy kis karkötő fűzését is, kislány, örül az ilyesminek. Az majd ma este készül... De csak azért, hogy hű maradjak önmagamhoz... Mindig, minden az utolsó pillanatban lesz kész nálam :)


Bevallom vannak hibák, de sajnos a fólia miatt már nem lehet javítani...


8 megjegyzés:

  1. Azta!! Nagyon szép lett! És még fűzött is!. Mi csak ragasztottul, fűzöttet még nem is csináltam. Bár lehet, hogy a kopt könyv fűzése hasonló lehet. A többi ajándék is szupi lett:)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szép minden ajándék. Én egy ismerősöm lányának olyan párkeresőt adtam, amin a saját fotóik vannak. Volt öntapadós nyomtatópapírom, arra lekicsinyítettem a fotókat és ráragasztottam a 4*4-es alapokra. Annak is nagyon örült (főleg, hogy minden képen rajta volt, mivel előtte együtt voltunk velük a Gyerekszigeten)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon ügyesek vagytok!!! Semmi sem értékesebb az SK ajándéknál, ezek pedig nemcsak szépek, de ötletesek is!!

    VálaszTörlés
  4. csudaklassz mindegyik ajándék, a karkötőt is tessék majd megmutatni!

    VálaszTörlés
  5. Fantasztikus ajándékok! Nagyon ügyesek vagytok! Micsoda emlékkönyv, és a memória játék...bár így tudnék rajzolni!

    VálaszTörlés
  6. A mindenit! Hihetetlen leleményes, kreatív és ügyes vagy! Még hogy nem tudsz rajzolni? Tökéletes! (de Gábor majd az elkövetkezendő években úgy is fog neked házi feladatot adni, hogy miket gyakorolj megint másodszorra az életben: anya rajzolj egy autót, fát, napocskát, helikoptert, tankot …)

    VálaszTörlés
  7. Szuper ajik! Mennyivel ötletesebbek, kedvesebbek és személyesebbek, mint bolti barátaik! Az értékük meg minél idősebb lesz a kicsúr annál inább nő! Hiper ügyes vagy!

    VálaszTörlés
  8. Micsoda ötletes ajándékok. Nagyon ügyes vagy!

    VálaszTörlés