2012. november 10., szombat

Az összedőlt világ

Összedőlt a jól felépített és átgondolt világom. És az a baj, hogy nemcsak az enyém, hanem Szabié is. Sőt, közvetve mindenkié össze fog dőlni, aki közel áll hozzánk és szeret bennünket. Idén tavasszal kértem segítséget a nevelési tanácsadóban, mert Gábornak sok olyan apró dolga volt, ami nem tetszett. Igazából már hat hónapos korától voltak olyan kis jelek, ami aggodalomra adtak okot, de márciusra jutottam el oda, hogy tényleg baj lehet. Nem baj van, mert nem vagyok szakember, hanem baj lehet. Azt reméltem, hogy három találkozás után azt mondják nekünk, hogy érzékeny kisfiú, mi pedig túlféltjük. De nem, jártunk minden héten egy alkalommal, egy órára. Aztán jött a nyári szünet és most szeptemberben megint mentünk. Kiderült, Budapestre kell utaznunk a végső diagnózisért. Asperger-szindróma. Az autizmus egyik formája. Felváltva tartjuk egymásban a lelket Szabival, jelenleg. Nem tudjuk mi előtt állunk még, csak sejtjük. Félünk, szomorúak és elkeseredettek vagyunk, de muszáj újjáépíteni a világunkat. Nem törhetünk össze teljesen, hiszen Gábornak elsősorban ránk van szüksége. Ma olvastuk egy autistákkal foglalkozó blogon: "Tájékozódj, olvass, kezd el megismerni ezt az új világot. Nincs még egy ilyen gyermek, mint a Tiéd..." És ez így is van. Ezért elkezdtük az építkezést, erős, szilárd alapokkal...

8 megjegyzés:

  1. Szia!
    Nagyon megdöbbentett, amit írtál. Viszont az idézet is teli találat. Minden ember egyedi és megismételhetetlen. S a gyermekeink a mi testünk és vérünk, AKIKET nem azért szeretünk, mert okosak, szépek, ügyesek, hanem önmagukért.
    Sok sok erőt, kitartást kívánok Nektek az előttetek álló nem könnyű úthoz. S kívánom, hogy minden ellenére minél több csodálatos pillanatot tudj átélni, s igazán megélni, amit a gyermeked adhat Neked, amit csak a Te gyermeked adhat Neked.

    VálaszTörlés
  2. Sajnálom Puzsi, de tudod, én dolgoztam autista gyerkőccel/közvetve többel is/ és ők tényleg picit vagy nagyon mások, de tündériek!!!!! Az Asperger pedig úgy tudom egy elég szolíd formája az autizmusnak. Tudom, hogy ez nem vígasztal. Sok küzdelem áll előttetek, nagyon sok kitartást, erőt kívánok!!!!!! Gábornak csak Ti vagytok a világ, és egész életében azok is lesztek, Tinektek pedig ő a szemetek fénye lesz mindig!!!!!
    Ha tudok valamiben segíteni esetleg, szólj (szülőkkel össze tudlak hozni esetleg, az is nagy segítség lehet) Puszi
    Gólya

    VálaszTörlés
  3. Az összedőlt világ darabjain egy sokkal erősebb fog épülni, meglátod. Nagyon nehéz lehet, kívánom, hogy legyen sok erőd hozzá, és a férjeddel is támogassátok egymást, ez a legfontosabb. A szeretet a legfontosabb, anyai szívemmel érzem, hogy ezt a fajta szeretetet nem írhatja felül semmi.

    VálaszTörlés
  4. Én is azt gondolom, mint Judit. És biztosan nem lesz könnyű, pláne így az elején, amikor még az ember azt sem tudja, hogy mit hogyan, és mi lesz később. Mélyen együtt érzek veletek. Én egy Downkóros kislány blogját (illetve persze az anyukáét) olvasom már hosszú ideje. Hihetetlen mennyi elfogadás, természetesség van benne, pedig ott is biztos vannak nehezebb napok. Ha érdekel: http://szirkababa.blogspot.hu/ , szerintem -bár más a probléma - de rengeteget segíthet. Sok erőt nektek, és ne tűnj el, ha lehet.

    VálaszTörlés
  5. Puzsi, először is nagyon drukkolok, hogy ez az erős kötelék, ami köztetek van, átlendítsen az első nehézségeken.
    Aztán pedig: írnál nekem az apró jelekről, amiket észrevettél Gábornál? Akár priviben is: enyika kukac gmail pont com
    Azért kérdem, mert 2 éve az egyik óvónéni utalt rá, hogy Nándoromnál is vannak aspergeres tünetek. Én keresgéltem a neten, de elég "általános" tüneteket találtam. Azóta voltunk nevtanban (iskolaérettségi vizsgálaton), ahol nem került szóba, csak annyit állapítottak meg, hogy szórt a figyelme, és 1 évvel később kezdje a sulit. (és szó szerint azt mondták, hogy hülyén nevelem a gyerekem...)
    Köszi és +++++++ nektek!!!

    VálaszTörlés
  6. Nagyon sajnálom Puzsi,és szorítok Nektek. Biztos, hogy nehéz lehet feldolgozni, hogy "másfajta" a fiatok. Tudod, én is sok mindenen átmentem Emma miatt, talán az is közrejátszott abba, hogy másként nézem a világot. Tudom, hogy egy "sérült" gyerek teljesen fel tudja forgatni a közvetlen környezetét, de ugyan annyira össze is tudja kovácsolni őket.
    Kívánom, ha visszagondolsz majd erre az időszakra, akkor csak a szép emlékek jussanak eszedbe. Kitartást és sok erőt kívánok mindenhez.

    VálaszTörlés
  7. Puzsi!
    Van személyes Ismerősöm, Akinek Asperger-es a gyerkőce. Ha az egy picit is segít, szívesen összehozlak Benneteket az éterben. Írj a trezasoap kukac gmail pont com-ra és intézem. Remélem, azóta épültetek és erősödtetek!

    VálaszTörlés
  8. Drága Puzsi! Nem is tudom, hol jártam tavaly novembere óta!!! Lehet, hogy a sors vigyázott rám, hogy az utolsó bejegyzésed olvassam először, ahol már kicsit bizakodóbb a hangod a tényleg sok minden történés ellenére is!! Tudom, hogy a gyönyörű szemű-tekintetű Gáborom sok szeretet ad és kap a Családotoktól és teljes szívből kívánom, hogy az összetartozásotokat a felmerülő nehézségek csak erősítsék!! Saját tapasztalatom is van a családomon belül, hogy mit jelent a mássággal együtt élni (bátyám 28 éves koráig és most a keresztlányom, aki 21 éves ugyan, de önálló életre soha nem lesz képes, azonban rengeteg és tartalmas szeretet ad és adhatunk Neki) és ahogy Detti írt Neked, akié szintén minden tiszteletem-felnézésem-szeretetem, mint ahogy a Tied is!! ... és minket se hagyj itt ... szeretettel, Margó

    VálaszTörlés