2012. március 4., vasárnap

A helyzet

A helyzet pedig az, hogy ma is érkeztek oldalak, úgyhogy feleslegesen aggódtam. A mai bejegyzésemet Secima Romance című oldalával kezdem. Szépséges, romantikus oldal született, aminek főszereplője két szerelmetes mackó és kukkoló Kupidó, akit KakasMici személyesít meg. Ezen a néven jót derültem, aztán eszembe jutott, hogy más fiút is hívnak Micinek (lsd: Micimackó). A romantikus oldalhoz pedig gyönyörű papírokat választott az alkotó, ami még meg van fejelve a tökéletes kiegészítőkkel, úgymint masnik, szívecskék, virágok, lakat és a csipke. Az apró kis megoldások - gondolok itt például a papír a papíron megoldásnál, mindkét papír széle le van kerekítve - egészen egyszerűen tökéletessé teszik az egészet. A következő oldalt Pufiindián töltötte fel, akinek az oldaláról egyből az jutott eszembe, hogy milyen különleges. Fekete-rózsaszín az uralkodó színpár és látszólagos feltűnőségük ellenére az oldal mégsem harsány vagy hivalkodó. A fotómanipuláció pedig ájulat. Összességében feltűnő és finom oldal született. Rzoe1978 pedig depütált. Az én vázlatommal készítette el első PS-oldalát, amiért csillagos pirospontot kap tőlem, lévén számomra a PS-t valahogy kínaiul írták. Vagy japánul, de a lényeget tekintve a helyzet nem változik... Szeretem az oldalát, a huncut, vigyorgós fotók és a klassz papírválasztás miatt. A kicsi, szuperül az oldalbaillő kiegészítők, gombok, szívecskék pedig csak még szerethetőbbé teszik számomra. A következő oldal képeiről szintén egy gyönyörű kislány néz ránk. Ritacica30 bevallása szerint most nem okozott számára nagy gondot a vázlatom használata (ezt dicséretnek veszem). A glitteres szívecskék, a "festékszóró", a varrások nagyon-nagyon tetszenek. És az oldal simán elmehetne hagyományos oldalnak is. Ez pedig tőlem a dicséretek csúcsa. Skippy oldal a vintage-stílust jutatta eszembe, Kirevához hasonlóan. Aztán persze mikor a címét elolvastam már mosolyogtam, mivel az alkotónak is ez volt a szándéka. Kellemes színek, gondosan megválasztott elemek (pl. két virág és egy pillangó), teljesen jól illenek a fotók témájához, amik amúgy nem harsányak, belesimulnak az oldalba. És ugye már írnom sem kell, hogy ez az oldal is tetszik nekem? Ahogy Mobil oldala is. Ő egy hűhúha de jó kis pasis oldallal érkezett. Szerencsére már elég sok fiús-férfias készlethez lehet hozzájutni, így van miből válogatni. Nagyon tetszik, hogy a virágok helyére egy klassz paca került, a szalagot pedig a BOY-felirat helyettesíti. A papírok szuperül vannak összeválogatva. Engem lenyűgözött, mindenesetre. Kireva egyik kedvenc helyemet, a zirci arborétumot foglalta oldalba. Nagyon tetszik a színválasztás, a kellemes drappok, barnák, a kellemes színű zölddel megnyugtató a szemnek. És a léleknek is. Léleknyugtató oldal. Rainbow Kata papírjaiból ügyesen válogatott az alkotó. Szépséges lett! Hát részemről mára ennyi. Holnap pedig jövök a "hétértékelő" beszédemmel. Vagyis írásommal. És ha most kicsit zagyva voltam, bocs. Fáradt vagyok. Meg álmos is. És beteg...

4 megjegyzés:

  1. Nos akkor pihend ki magad és közben gyógyulj is meg.Tartalmas vidám jövőhetet nektek.

    VálaszTörlés
  2. Milyen jó kis értékeléseket írtál! Nagyon jó volt alkotni a templéteddel. Köszönöm a lehetőséget. :)
    Pihenj egy nagyot és gyógyulgassál, hogy élvezni tudd a tavaszt!

    VálaszTörlés
  3. Köszi,hogy ilyen szépeket írtál az oldalamról.Én is jobbulást kívánok!

    VálaszTörlés
  4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés