A köd és a szürke szamár

esete van velem. Olyan jól eltűntem, tudniillik. Mint említettem volt, szeptember elsejétől én is a dolgozó nők életét élem újra. Aminek tulajdonképpen örülök, hiszen sokáig úgy volt, nem tudok visszamenni a munkahelyemre, állást pedig ugyebár nem könnyű találni, egy kicsi gyerekkel pláne nem. És ha még hozzáteszem, hogy szerencsémre, vagy szerencsétlenségemre eddig egyetlen munkahelyem volt, tehát még jóindulattal sem tarthatom magam rutinos álláskeresőnek, hááát... A régi helyemre nem vettek vissza, viszont OV-nak köszönhetően három kolléganő is elmehet 40 év munkaviszony után nyugdíjba, így egyikőjük helyett leszek én. Most tanulókorszakomat élem újra, hiszen hiába töltöttem életem jóval több, mint felét a nyomdában, ez a része teljesen ismeretlen számomra. Számlázás, ajánlat-adás, tehát tiszta adminisztráció. A számok világa nem az én világom, sajnos, így bruttó, nettó, jól el tudok veszni. De nem adom ám magam könnyen, így fogcsikorgatva csakazértis megtanulom! A nyomdai része, a kalkuláció az már könnyebben megy, hiszen nyomdaagyam van, így látom magam előtt a munkafolyamatokat. És majd ez után jön az értékesítés... na az újra kemény dió lesz számomra. Úgyhogy ha valaki nyomdát keres valamilyen kiadványa számára :) gondoljon rám, és keressen engem. A héten most ülök először itthon a gép előtt. Sajnos szkreppelni sem volt időm-erőm. A meglepetés-fotókönyvem is félben, de azt mindenképpen szeretném még a hónap vége előtt befejezni. A cewén is olyan régen jártam már, bele is szakad a szívem, hiányoznak a lányok, na, blogokat pedig húúú, be sem merem vallani mikor vendégeskedtem utoljára. Abban bízom, hogy majd lassan-lassan belerázódom és lesz időm újra kicsit több. Mert nálam ez a legfőbb probléma, képtelen vagyok normálisan beosztani az időmet, hogy mindenre elegendő jusson: család, háztartás, munka, szórakozás. Bár megfordult a fejemben, hogy nem bennem van a hiba, hanem egész egyszerűen kevés az a 24 óra. Este 20,30-ra már olyan fáradt vagyok mint egy bányaló, és még akkor vár a mosogatás, rendrakás. Nosztalgiával gondolok a pár hónappal ezelőtti időszakra, amikor vígan és lazán üldögéltem hajnalig a számítógépnél, ha megszállt az ihlet. Na mindegy, remélem azért télen lesz kicsit több lehetőségem az alkotásra... Addig is:

Sajnos a hozzávalókat egész egyszerűen képtelen vagyok felsorolni :(

A Balaton

Szégyen és gyalázat, itt lakunk 30 km-re ettől a csodától és idén voltunk először strandolni Gáborral. Mentségemre szolgáljon, tavaly még icipicinek találtam Őkelmét, nem nagyon akartam pancsolni vinni. Inkább itthon, az udvaron, a biztonságos medencéjében töltöttük a forró nyári napokat. Most nyáron viszont úgy gondoltam, lemegyünk és pancsolunk. Aztán nem úgy alakult a nyár... Mindig volt valami egyéb elfoglaltság, munka ami miatt húztuk-halasztottuk. Festettünk anyukáméknál, nálunk, rohangáltunk járólapért, pincét pakoltunk, festettünk, szóval elröppent a nyár, mint egy pillangó, és mi azon kaptunk magunkat, idén sem jártunk a Balatonon. Aztán múlt hét csütörtökön még lustálkodtunk reggel, Gábor pedig hordta a játékokat hozzánk, amikor szinte egyszerre kimondtuk a varázsszót: menjünk strandolni. Kipattantunk, gyors reggeli, aztán indulás is... ami azért csoda nálam, mert egy veszprémi bemenetelhez órákat készülődök: pelenka, csereruha, tea, játék, stb... És már azon kaptam magam, hogy a kocsiban ülünk és Csopak felé haladunk... Azt hiszem a strandon Gábor volt a legboldogabb gyerek, komolyan ilyet még nem láttam... Félelem nélkül rohant a vízbe, végig vigyorgott, kente az iszapot, lapátozott, sikítozott... Öröm volt nézni. És mi néztük is és boldogan vigyorogtunk, építettük a homokvárat és közben arról beszélgettünk, hogy lehetnénk gyakrabban is spontánabbak, ami persze elég nehéz, a túlszervezett, mindent bebiztosító természetemmel...

A dolgozó nő

Mármint én... Holnaptól, közel három év (miután a várandós időmet is itthon töltöttem) után újra munkába fogok járni. Nem mondom, hogy nincs bennem félsz, hiszen régi munkakörömet betöltötték időközben és egy teljesen új feladatot kaptam. Új hely, új munka, új emberek... Szóval hiába dolgoztam már időtlen idők óta a nyomdában, ez most ismeretlen lesz. De mikor voltam bent megbeszélni a dolgokat, éreztem, hogy szeretettel várnak, ez pedig nagyon jól esett. Könnyebb lesz a munkám, hiszen a CTP-előkészítő részleg helyett - ahol bizony fizikai munkát is jócskán kellett végeznem, most egy íróasztal mögött, számítógéppel kell boldogulnom. Gábor pedig mamázni fog, addig, amíg nem kezd oviba járni... ami még egy év. Nem akartam bölcsibe hordani,  nálunk nincs is, Veszprémbe kellett volna járnunk, reggel a tömött buszokon, idegeskedve, délután meg haza fáradtan, szélben, esőben, hóban, fagyban... Így marad a mama-bölcsi, helyben. Balázst pedig szombaton költöztetjük Pécsre, ahol kollégiumban fog lakni. A képeket elnézve, rémálmaim a kollégiumokról tovaröppentek cirka egy pillanat alatt. Kétszer két ágyas, vizesblokkal és minikonyhával felszerelt apartmanokba fog beköltözni, ráadásul idén teljesen felújították, új épület, új bútorok. Nem tudok mit mondani, Szabi azt mondta Ő is leköltözik... főleg mikor elolvasta az értesítőt, amiben azt írták, hogy igyekeznek azonos neműeket összepárosítani, de nem garantálják... Egyből elkezdett álmodozni, hogy egy szőke, hosszú combú egyetemista lánnyal kerülhetne egy szobába. Bali csak vigyorgott, aztán bejelentette, sajnos már nem lehet jelentkezni a kollégiumba, különben is ilyen kitétel nem volt a jelentkezési lapon... Szkreppileg kicsit elmaradásban vagyok két hete nem cewéztem, pedig szuperebbnél-szuperebb kihívások voltak. De nem mondom, hogy nem ültem a gépnél, csak miután szeptember harmincadikán lejár a 100. CEWE-kihívásra kapott fotókönyv-kedvezményes kupon, így gőzerővel nekiláttam egy újabb fotókönyvnek. Amit nem biztos, hogy megmutatok, esetleg pár oldalt, oldalpárt belőle, mivel nagyon személyes lesz. A Gábor-várást foglalom fotókönyvbe, hiszen szalad az idő és a memória sajnos szelektál. Most még élénken él bennem az egész majdnemkilenchónap, de ki tudja, három-négy év múlva milyen fontos dolgokról feledkezem el, amit nem akarok... Nekem amúgy is egy csoda, ahogy Attila halála óta alakult az életem, a várandósság pedig olyan szép időszak volt, megérdemel egy fotókönyvet. 

Az élet jó

névvel nyertem egy készletet a DST-n. Még mondja valaki, hogy nincsenek véletlenek, sorsszerűség meg hasonló eleveelrendelések :) Köszönöm Mr Random! (Vajon Fortuna hol csavargott?) Mutatom:

Thank you Kokon Scrap-Art, Petra!

Timeless

Új oldalam az OsDesign szépséges minikéjéből készült, ami a Digidesign Resort Megakészletének egy része. Orsi része is gyönyörű, öröm volt vele alkotni.

Úgy gondoltam a szépséges készlethez pedig szépséges fotó dukál. Így kölcsönkértem nagyfiamtól egy, a szerelméről készült felvételt.

A fotó és így az oldal pedig búcsú is egyben. Valamitől, amit pontosan nem tudok megfogalmazni, de sajogva fáj és szívemösszeszorító... Történtek számomra annyira megmagyarázhatatlan dolgok kicsi családomban, ami felébresztett naivságomból és rá kellett döbbennem, hogy a világ kőkeményen a pénzről szól. Nem részletezem, nem ide való, meg úgyis lecsendesül majd minden, bár az, hogy minden a régi lesz... hát nem tudom. Annyi biztos, hogy jó darabig nem fog oldal készülni sem Balázsról sem a szerelméről. Majd ha a vihar elcsendesül a lelkemben...

Iskolakezdés

Hamar elszaladt a nyár... és nemsokára kezdődik az iskola. Ezért is aktuális Orsi legeslegújabb minikéje, ami az augusztusi Bit & Bytes keretében készült, és a Scrapdish boltjában vásárolható meg. Két papírcsomag és egy elemcsomag is tartozik hozzá - így már nem is annyira mini :) Mutatom az előkéket:

Végül a készlet segítségével készült oldalam:

A fotók nem a legfrissebbek, de annál aranyosabbak. Gábor kutat a könyvespolcunkon, és hosszas gondolkodás után a Természettudományi Kisenciklopédiát próbálja leemelni, ami csak a nevében kicsi... Biztos úgy gondolta ebből a vastag könyvből minden felmerülő kérdésére kimerítő választ fog kapni.

Sikerült, sikerült, jupijjjé!

Előző siránkozós bejegyzésem után úgy gondoltam ha kirúgtak a Fórumból, hát törlöm magam a Galériából is. De nem eszik ám olyan forrón. Nem lehet csak úgy törölni, így arra gondoltam nem éri meg a kínlódás - angol - hagyom az egészet. Végül is sok helyen vagyok csak egy-egy oldallal jelen, az OKC-knek köszönhetően. De azért elmentem megnéztem kapott-e valami hozzászólást. És igen! Kapott. Csupa-csupa jót. És ami a legeslegjobban jól esett, az az volt, hogy Kimeric Kreations, vagyis Kim is írt egy olyan hosszút, hogy csak lestem. A lényeg pedig, tessék feltölteni a Fórumba... Nem akartam írni, hogy próbáltam, nem vártak ölelő karokkal, de Balázs azt mondta próbáljam meg még egyszer, mi veszteni valóm van... Ha pedig nem sikerül, akkor majd írunk egy olyat, hogy megemlegetik a magyar virtust :) Tehát próba - nem sok reményt fűztem hozzá - és sikerült... Feltöltöttem, írtam pár szót, így most nyugodtan hajtom álomra a fejem. És büszkén, mert jó érzés, ha tetszik a művem...