Elmélkedtem

Vendégségben voltam egy kedves szkrepp-társamnál a blogján. Az Ő bejegyzése gondolkodtatott el kicsit és bevallom azóta is sokat motoszkál a fejemben pár gondolat. Mikor teszünk jót a gyerekünkkel-gyerekünknek. Ha különféle tesztekkel gyötörjük, nyaggatjuk a sikeres felvételi reményében oviban, általános iskolában majd a középiskolában? Volt ilyen ismerősöm, még abban az időben amikor Balázsom ovis volt (hűderégen). Nagycsoportos kisfiát matematika-tagozatra akarta anyuka, ezért mindennap(!) óvoda után órákat matekoztak. Ha hibát vétett a kicsi, akkor minden egyes hibáért újabb(!) feladatot kapott. Felvették a hőn áhított tagozatra, jó eredményeket ér el azóta is. De ilyen áron? Volt egy beszélgetésünk és arra a kérdésére milyen koncepció szerint neveljük Balázst akkorára pattant ki a szemem, mint egy lavór. Koncepció? Hát nekünk olyan nincs. Nincs? Nincs. Van erdő-mező kirándulni, termést gyűjteni, focipálya focizni, utca jókat biciklizni és krétával rajzolni, és mindenhol énekelni-mondókázni, de koncepció az nincs. Azért elgondolkodtam, jóanya vagyok-e? Úgy döntöttem igen. És matektagozat helyett rajzra írattam Balázst. Aztán zeneiskolába és úszni (mert a sport fontos, de csak addig, amíg kedvvel csinálja). Ja a nyelvtanulást kifelejtettem. Másodikban kezdte el, nem az oviban. Jelenleg 19 éves, nyelvvizsgára készül és egyetemre. Soha gondja a tanulással nem volt. Jelenleg is zeneiskolába jár, szereti. Tág látókörű, érdeklődő, "jófej" fiatalember lett belőle. És büszke is vagyok Rá nagyon. Vallom: egy gyerek legyen gyerek. Persze tudom a mai világban fontos az iskola. De fontos az is, hogy ne értelmileg szuper, érzelmileg viszont sérült gyerekeket adjunk a világnak. Ha Balázsom nem tanult volna jól, vígan adtam volna asztalosnak, ha ahhoz lett volna kedve. Szeressen élni, szeresse azt, amit csinál és akkor boldog lesz. A boldog ember pedig egész ember. Témához kapcsolódó, de kicsit lejjebb életkorban. Gáborom 16 hónapos. Kéthetente szuper védőnéninknek köszönhetően Tipegő-klubba járunk. Éppen ma volt egy találkozó, logopédus vendéggel, aki a beszédfejlődésről tartott nekünk egy kiselőadást. Sokat okosodhattunk, rövid idő alatt és mondhatom egy csomó mindenben megerősített (nesze nektek tesztek, Gábor sem fog tesztelni benneteket...). Szóba került az idegennyelv-tanulás is. (A klubban jelenleg a legidősebb gyerek áprilisban lesz három éves.) Fiatal, teljesítmény centrikus anyukák vannak (matróna vagyok közöttük), és miközben pelenkáznak, már azon gondolkodnak hova, mikor. Logopédus megerősített ebben a gondolatomban is: amíg a gyerek az anyanyelvét nem tudja biztosan (nyelvtani szabályok), ez körülbelül 8 éves kor, addig nem szabadna idegen nyelvet tanulnia. Bár azt is kijelentette ez az Ő magánvéleménye, de mivel elég régiróka már a szakmájában, a tapasztalata mondatja vele ezt. (És egy nyelviskola tanára vagy vezetője biztos mást állítana.) (A kétnyelvű babák más tészta, Ők születésüktől párhuzamosan tanulják a két nyelvet. De nyolc hónapos kor után már nem szabad elkezdeni, mert akkor már idegen nyelv lesz.) Szóval természetes, hogy aggódunk (jóanyavagyok???) mert a lehető legjobbat akarjuk annak, akit a világon a legjobban szeretünk. De itt a lényeg: nem kell jóanyának lennünk, bőven elég elégjónak lennünk. (Ezt a cikket megkeresem és ha megtalálom idemásolom.) Csak szeressük Őket, nagyon. Mert csemetéinknek arra van a legnagyobb szükségük.