Boldogok vagyunk

Gábornak is vannak apró papírdarabkái és imádja a vízcsobogást hallgatni. Szeretem ezt a filmet.

Húhúhú

Hát igen. Aki évente kétszer ír a blogjába, az így jár. Térképpel is nehezen talál ide. Talán be kellett volna üzemelni a GPS-t... a következő kereszteződésnél fordulj balra - mondom balra, balra, balra... Na mindegy. Itt vagyok, kicsit írok, aztán megyek főznimosnitakarítani. Elég friss élmény, tegnap, tegnapelőtt Fogódzó képzésen voltam. Ez Gáborral kapcsolatos, és tényleg fogódzót adott. Bár Vele kapcsolatban rendben vagyunk. Úgy érzem MI rendben vagyunk és vannak olyanok körülöttünk, akiknek ezt még mindig nehéz feldolgozni, vagy legalább elfogadni. Ha nem beszélünk róla, akkor ez a probléma nincs. Vagy megoldódik, megszűnik. Imádom, amikor a hátam mögött megbeszélik, hogy nincs ennek a gyereknek semmi baja... ami - mármint a beszélgetés - előbb-utóbb így-úgy-amúgy a tudomásomra jut és akkor mérges leszek, majd tanácstalan, majd kiábrándult. JÓL kezeljük Gábort és az autizmusát. És nem vagyok hajlandó A-betűs szónak hívni (Harry Potter) az AUTIZMUSát.

Kezdésnek RZS és KI levetítettek nekünk egy filmet: Mária útja a címe. Spanyol apuka meséli el, hogy mit hozott az életükbe az, hogy kiderült a fia autista. Eszméletlen jó kis film, mindenkinek kötelezővé tenném, napi háromszor a megnézését, aki nem úgy áll hozzánk ahogy kéne. És ez valós probléma nálunk, van olyan voltbarátunk, aki miután megmondtuk neki, mi van Gáborral felénk sem néz. Így azt sem tudtuk tisztázni, hogy nem leprás, így nem fertőző. Tudom vannak egyéb módok: sms, facebook, de egyik módon sem akarom ezt előhozni. És főképpen nem akarok magyarázkodni. Mivel nincs miről. És az is igaz, ha ennyi, akkor ilyen barát volt. De mégis. Ennyire béna emberismerő nem lehetek már, ennyi idősen. Aztán de.

Na mindegy, ez volt a bevezető morgolódás. A kezdeti sokk után magunkhoz tértünk. Szülőcsoportba járunk, havonta: rengeteget segít. Internetet bújjuk: ez is. Mi azt az álláspontot képviseljük, hogy az autizmus nem betegség, hanem állapot, így nem lehet gyógyítani. Segíteni lehet, sőt kell is. Ezért most fejlesztésekre járunk Gáborral. Van olyan fejlesztés, hogy csapatban (4 hasonló korú kisgyerek) szocializációt tanulnak (ez nálunk nagy gond, tavaly az ovi első évét tökmagányosan végiglézengte, csak az óvónénikkel volt hajlandó játszani, beszélni), képzőművészeti terápia (szuperjó, még én is élvezném): zenét, mesét, verset hallgatnak és közben alkotnak: festenek, rajzolnak, gyurmáznak. Aztán van nekünk egy Kati nénink, aki egyénileg foglalkozik Kicsivel. Gábor szeret hozzá menni. Mondjuk az első alkalom után azt mondta, hogy Gáborral nincs semmi gond, elsietett diagnózis, stb. A sokadik alkalom után már nem mondta.

És mivel ez egy szkreppes blog lenne, nem autista, így beszámolok arról, hogy szkreppelek ám. Csak nem annyit, amennyit szeretnék. Most még inkább időzavarban vagyok, mint régebben. De azért készülnek oldalak, fotókönyv lesz belőlük. Egy már készen van, egy oldalpárt megmutatok belőle. Kismamás lesz, mivel amikor Gábort vártam, még nem tudtam szkreppelni (azt sem tudtam eszik-iszik-mossák-e) most viszont már igen, az élmény még friss, így megörökítettem utólag. Aztán készül majd még egy, oldalak már vannak hozzá, de még korántsem teljes. Írtam vázlatot, nagyon jó. És sokat segített Krisssz, a hogy készít fotókönyvet cikkel.

Sajnos a hozzávalókról se halványlila, se sötétlila fogalmam nincs. Bocsánat. Mindenesetre köszönöm mindenkinek, akitől valamit is használtam. És próbálok többször jönni. Mondjuk úgy évente háromszor...

Tilosban járok...

Tudniillik dolgozom, jobban mondva dolgoznom kéne. Szerencsére munkahelyemen senki sem tudja, hogy blogolok, így a lebukás veszélye sem túl nagy. Annyi, annyi minden történt velünk az utóbbi időben, elmondani is sok, hát még leírni. Bár a 10 ujjam szalad a billentyűkön, mint a csuda, köszönhetően annak, hogy iskolába járok megint (hurrá-hurrá) és sokat gépelek emiatt. Ha nagy leszek jogi asszisztens leszek. Az első félévem már a zsebemben és jó úton haladok, hogy a második is meglegyen. Amúgy mindketten, Szabi is és én is új munkahelyen dolgozunk már. Még a nyáron történt, hogy nyomdánk tulajdonosa (jobban mondva a nyomda tulajdonosa) bejelentette, hogy eladta a céget a legnagyobb konkurensünknek. Pár dolgozót átvesznek, de a többségnek útilapu. Nem volt öröm. Még most sem az. Pedig elmondhatom, hogy - ismerve a hazai viszonyokat - még szerencsésnek is mondhatjuk magunkat. Szabi is dolgozik már, én pedig január 31-én kiszédelegtem a nyomdából, február elsején pedig már az új munkahelyemen kezdtem. Az új tulajok sokszor felajánlották, mehetünk Vácra dolgozni mindketten, sokat gondolkodtunk is, mi legyen; de nem vagyunk bevállalósok és Gáborral sem tehetjük meg, hogy a hónunk alá csapjuk, mint egy plüssnyuszit és nekiindulunk a nagyvilágnak. Mert ha nem találjuk meg a helyünket, akkor mi lesz? Jövünk vele vissza? Ez még egy normálisan funkcionáló kicsinek sem lenne vidám, Ő viszont speciális eset. Így maradtunk itthon. Azért néha eljátszunk a gondolattal, mi lenne, ha... hiszen a nyomda mindkettőnk számára örök szerelem marad. (Jelenleg egyikőnk sem nyomdában dolgozik.) Gáborral most voltunk Pesten egy több napos kivizsgáláson. Megmondom őszintén rettentő volt számunkra, lelkileg nagyon megviselt bennünket. Szerencsére hármunk közül Gábor elég klasszul viselte a megpróbáltatásokat, bár azért napjában többször volt kiborulása. Megijed a hangos zajoktól, kiabálástól, sikítozástól. A délelőtt tartott vizsgálatokon pedig volt ezekből elég. Több gyereket vizsgáltak egyszerre, mindegyik érintett persze. Ki kevésbé, ki jobban. És persze egy szülő mindig roppant elfogult a gyerekével kapcsolatban, de most elfogulatlanul is azt mondhatom Gáborunk még a kevésbé érintettek közé tartozik. Nem agresszív, nem bánt sem másokat sem saját magát, ha valami bánat éri a kis szívét, vagy megijed valamitől-valakitől akkor nagyon kis óvatosan, finoman elkezd sírni és ha hallgatóságra talál, közli is miért bánatos. Érthetően beszél, az pedig, hogy visszhangzik dolgokat, jelenleg még inkább aranyos, mint zavaró. Imádni való és persze imádjuk is. Azért a szkreppelést sem hanyagolom, elkészült egy fotókönyvem, már "csak" fel kéne töltenem, hogy kézbe is vehessem. De bevallom várok egy jó kis akcióra... Mert már majdnem kész a következő is. És nem állok le, elkezdek majd egy mégkövetkezőt (sic). És csak azért nem mutatok egyetlen egy oldalt sem itt és most, mert annyi mindent használtam fel az oldalakhoz és persze halvány lilám sincs kitől, így pedig nincs képem mutogatni a műveim. De az a lényeg, hogy újra oda tudok ülni és kicsit alkotgatni. Hát ennyi...

Az összedőlt világ

Összedőlt a jól felépített és átgondolt világom. És az a baj, hogy nemcsak az enyém, hanem Szabié is. Sőt, közvetve mindenkié össze fog dőlni, aki közel áll hozzánk és szeret bennünket. Idén tavasszal kértem segítséget a nevelési tanácsadóban, mert Gábornak sok olyan apró dolga volt, ami nem tetszett. Igazából már hat hónapos korától voltak olyan kis jelek, ami aggodalomra adtak okot, de márciusra jutottam el oda, hogy tényleg baj lehet. Nem baj van, mert nem vagyok szakember, hanem baj lehet. Azt reméltem, hogy három találkozás után azt mondják nekünk, hogy érzékeny kisfiú, mi pedig túlféltjük. De nem, jártunk minden héten egy alkalommal, egy órára. Aztán jött a nyári szünet és most szeptemberben megint mentünk. Kiderült, Budapestre kell utaznunk a végső diagnózisért. Asperger-szindróma. Az autizmus egyik formája. Felváltva tartjuk egymásban a lelket Szabival, jelenleg. Nem tudjuk mi előtt állunk még, csak sejtjük. Félünk, szomorúak és elkeseredettek vagyunk, de muszáj újjáépíteni a világunkat. Nem törhetünk össze teljesen, hiszen Gábornak elsősorban ránk van szüksége. Ma olvastuk egy autistákkal foglalkozó blogon: "Tájékozódj, olvass, kezd el megismerni ezt az új világot. Nincs még egy ilyen gyermek, mint a Tiéd..." És ez így is van. Ezért elkezdtük az építkezést, erős, szilárd alapokkal...

Húhúhú

olyan régen voltam itt nálam, hogy csak néztem, mint a szólásban említett fiatal korú tehén, ha átfestik a kaput... Még barátkoznom kell meg szoknom meg ilyesmik ezt az újdonást felületet. Most is csak pici látogatásra fussa, mert aztán futok az oviba. Mert bizony-bizony elrepült az idő, úgy, mint a csuda és pici Gáboromból nagy ovis lett. Múlt héten már szokott, a héten folytatódik, és remélhetőleg jövő héten be is fejeződik és utána igazi óvódás lesz a fiatalemberből. Jelenleg nagyon élvezi, tegnap már ebédet is kapott, amit jóízűen be is lapátolt. (Persze jutott belőle a pólójára is, biztos, ami biztos, lássák otthon: adtak enni...) Ha a mosdóban vannak és valaki közel megy a törölközőjéhez arra rákiabál, hogy az az ő leje és csak neki szabad törölni a kezét benne. Vicces, ahogy a kerek 99 centijével kiabál a nagycsoportosokra, azok meg elnézően mosolyognak: na egyszer ne legyen itt az anyukád-apukád, majd kiderül ki az úr az oviban... Azért remélem nem páholják el nagyon :) Voltak félelmeim nem is kevesen, de eddig mintaszerűen "szokik". A nagyot szombaton hurcibáljuk vissza az egyetemre, jobban mondva a kollégiumba, már nagyon várja. Azt hiszem a kicsi eléggé fárasztó volt neki a nyáron. Ezt onnan gondolom, hogy körülbelül 16x jelentette ki, míg itthon volt, hogy nem lesz gyereke, az már biztos. Tegnap este is valamit nagyon magyarázott neki Gábor, erre Bali bejelentette, te nekem ne magyarázz, még a derekamig sem érsz... És ez így is van. Úgy tervezzük mind a négyen lemegyünk Pécsre, összekötjük a kellemest a hasznossal és a költöztetéssel együtt kirándulunk is. Készültek oldalak azért, nem teljesen maradt el a szkrepp, de mivel egy fotókönyv alakult belőle, így most nem mutatok egyet sem. Persze nem tudtam-tudok annyit alkotgatni, mint amennyit szeretnék, így is állandóan furdal a lelkiismeretem, hogy nem vagyok annyit a kicsivel, mint amennyit szeretnék, este pedig amikor már alszik nagyon ritkán van még annyi erőm, hogy leüljek a géphez. De majd igyekszem... és próbálok cewézni is kicsit. Az pedig azt jelenti, hogy lesz oldal is, mutatni való.

Rohammunka

Körszakállas nagyobbik kisfiam eltávozott Pécsre. Ennek a hétvégének megint volt egy jó nagy "tanulsága" számomra. Felteszem a kérdést és aki tud válaszolni, az biztos volt koleszos valamikor élete folyamán:

- Mi a legfontosabb használati tárgy egy egyetemi kollégiumban?

Mivel én soha ki nem találnám (vasaló - ez tilos - vízforraló - ez is - mikrohullámú sütő - ez szerencsére nem) elárulom, mert lehet, hogy nem csak én vagyok ilyen tudatlan. A kupicák. Egyik apartmantársuk március elsején elköltözött és vitte magával a ruhaszárogatóját, az edénycsepegtetőjét és a KUPICÁKAT. Balázs azzal jött haza, hogy sürgősen tenni kell valamit. Mire én mondtam neki, hogy vegyél a Tescoban (Pécsen) egy szárogatót, aztán majd hazahozzuk ha költöztetünk vissza. Edénycsepegtetőt meg oda tudom adni a régit. Erre néz rám, nagy kerek szemekkel: dehogyis, nem ezekkel van a gond, hanem azzal, hogy bögréből igyuk a pálinkát anya? Nem akartam többet tudni... De nem akarom, hogy bögréből kelljen, ezért adtam Neki kupicákat. És megfogadtam, hogy soha, de tényleg SOHA nem fogok előzetes bejelentkezés nélkül CSAKÚGY beállítani. :)

Jelenleg a cewén egy új oldal van, Dereva oldala, aki Gyerekek, Salgótarján, napsütés felkiáltással alkotott. Vidám, igazi tavaszi az oldal. Aztán mikor ránagyítottam, derült ki, hogy a fotók tavaly novemberben készültek. No nem baj, a tavasz jön, az biztos és ha ilyen csodálatosan összerakott oldal várja biztos sietni is fog. Rainbow Kata papírjai egész egyszerűen lenyűgözőek, soha nem nyúl mellé aki onnan választ. Tetszik Dereva oldala is, nagyon.

Végül, valószínűleg utolsónak az én oldalam is felkerült. Ma délelőtt Szabi megkérdezte: És a te oldalad? Hoppá, mondom, az még nincs kész... Úgyhogy össze kellett kapnom magam, elvégre szégyenszemre mégsem maradhatok le a saját magam által kitalált kihívásról. Elkészült, rögtön mutatom is:

Felhasználtam: háttérpapír: Ange;

papírok és keretek: DSD-Bloghop

(ez még valamikor tavaly volt, de szégyenszemre

nem jól mentettem el a neveket, így nem tudom kitől vannak)

pecsét: Beedee; varrás, gomb: Gunhild;

gombkötő: JenRed; glitter: MKDesigns;

virág, masni: Bluebell

És ezzel "őrülthetem" véget ért megint. Igazán majd Krisssz fog értékelni a cewén, de az már biztos, hogy ahány szkreppes, annyiféle stílus, felfogás, megközelítés. És még ilyen kötött feladatnál is mennyire különböző oldalak születtek, az csodálatos. Köszönöm Lányok! Neked Szabi pedig azt, hogy a héten erődön felül sok mindent levettél rólam, hogy esténként meg tudjam írni a bejegyzéseket és mindenkinél tudjak hagyni pár jó szót. Mert az nagyon kell ebben a világban.

A helyzet

A helyzet pedig az, hogy ma is érkeztek oldalak, úgyhogy feleslegesen aggódtam. A mai bejegyzésemet Secima Romance című oldalával kezdem. Szépséges, romantikus oldal született, aminek főszereplője két szerelmetes mackó és kukkoló Kupidó, akit KakasMici személyesít meg. Ezen a néven jót derültem, aztán eszembe jutott, hogy más fiút is hívnak Micinek (lsd: Micimackó). A romantikus oldalhoz pedig gyönyörű papírokat választott az alkotó, ami még meg van fejelve a tökéletes kiegészítőkkel, úgymint masnik, szívecskék, virágok, lakat és a csipke. Az apró kis megoldások - gondolok itt például a papír a papíron megoldásnál, mindkét papír széle le van kerekítve - egészen egyszerűen tökéletessé teszik az egészet. A következő oldalt Pufiindián töltötte fel, akinek az oldaláról egyből az jutott eszembe, hogy milyen különleges. Fekete-rózsaszín az uralkodó színpár és látszólagos feltűnőségük ellenére az oldal mégsem harsány vagy hivalkodó. A fotómanipuláció pedig ájulat. Összességében feltűnő és finom oldal született. Rzoe1978 pedig depütált. Az én vázlatommal készítette el első PS-oldalát, amiért csillagos pirospontot kap tőlem, lévén számomra a PS-t valahogy kínaiul írták. Vagy japánul, de a lényeget tekintve a helyzet nem változik... Szeretem az oldalát, a huncut, vigyorgós fotók és a klassz papírválasztás miatt. A kicsi, szuperül az oldalbaillő kiegészítők, gombok, szívecskék pedig csak még szerethetőbbé teszik számomra. A következő oldal képeiről szintén egy gyönyörű kislány néz ránk. Ritacica30 bevallása szerint most nem okozott számára nagy gondot a vázlatom használata (ezt dicséretnek veszem). A glitteres szívecskék, a "festékszóró", a varrások nagyon-nagyon tetszenek. És az oldal simán elmehetne hagyományos oldalnak is. Ez pedig tőlem a dicséretek csúcsa. Skippy oldal a vintage-stílust jutatta eszembe, Kirevához hasonlóan. Aztán persze mikor a címét elolvastam már mosolyogtam, mivel az alkotónak is ez volt a szándéka. Kellemes színek, gondosan megválasztott elemek (pl. két virág és egy pillangó), teljesen jól illenek a fotók témájához, amik amúgy nem harsányak, belesimulnak az oldalba. És ugye már írnom sem kell, hogy ez az oldal is tetszik nekem? Ahogy Mobil oldala is. Ő egy hűhúha de jó kis pasis oldallal érkezett. Szerencsére már elég sok fiús-férfias készlethez lehet hozzájutni, így van miből válogatni. Nagyon tetszik, hogy a virágok helyére egy klassz paca került, a szalagot pedig a BOY-felirat helyettesíti. A papírok szuperül vannak összeválogatva. Engem lenyűgözött, mindenesetre. Kireva egyik kedvenc helyemet, a zirci arborétumot foglalta oldalba. Nagyon tetszik a színválasztás, a kellemes drappok, barnák, a kellemes színű zölddel megnyugtató a szemnek. És a léleknek is. Léleknyugtató oldal. Rainbow Kata papírjaiból ügyesen válogatott az alkotó. Szépséges lett! Hát részemről mára ennyi. Holnap pedig jövök a "hétértékelő" beszédemmel. Vagyis írásommal. És ha most kicsit zagyva voltam, bocs. Fáradt vagyok. Meg álmos is. És beteg...